kényelem és félelem

Mindig a kényelmet választottad. Mindig. A biztosat, a kihívások és a megpróbáltatások nélkülit.

És közben mindig arról beszéltél és beszélsz most is, hogy nem érzed így jól magad. Szükséged van az újra, keresned kell a kihívásokat, menned kell tovább. Ezért is hagytál el, mert úgy érezted újra vágysz, másra vágysz. Nagy volt a dilemma.

Most pedig eltelt két év. Két év, amíg nem voltál fizikai valódban az életem része. Nem kerestél, nem kerestelek. Szünet.

És tudod úgy gondolom, hogy pontosan azok elől a kihívások elől menekültél el, amikről mindig beszéltél, amiket állítólag kerestél. Megijedtél, amikor ott voltam előtted, tiszta szerelemmel, naívan, vakon bízva benned. Túl egyértelmű lett volna, túl szép… Lehet. Az élet az ilyen túl szépekbe bele szokott rondítani. Sokszor. Nem ad semmit tálcán. Küzdened kell. Arra tanít, hogy ha nem harcolsz és nem kockáztatsz, a jutalmad az örök kétség és a kérdőjel lesz, amely mindig ott lebeg majd a szemed előtt. Annál pedig nincs rosszabb élet. A félelem és a kétségek uralta. Most ott a kérdőjel? Légy őszinte csendben magaddal, nekem nem is kell tudnom a választ.

Kihívásokat keresve hagytál el, mert ott volt az a bizonyos zabszem, de egy kényelmes életbe süllyedtél, megalkudtál. Már akkor is láttam, az akkori szavaid nincsenek harmóniában az életeddel. Azóta sem. És most két év után, amikor már repedeznek a kényelem és a félelem falai, engem keresel meg… Engem, mert nyugtalan vagy és kérdésekkel teli. Valamiért választ vársz tőlem, választ vársz magadtól. Azt hiszed, tudok segíteni. Mert megértettelek, mert talán senki nem értett úgy, mint én.

De tudod mit? Most értelek csak igazán. Akkor a tanárom voltál, a barátom, a társam, akire felnéztem, mert elhittem, amit mondtál és mert azt hittem, hogy nemcsak beszélsz, hanem cselekszel is. Ez a hit kellett ahhoz, hogy elfogadjam az érveid és, hogy továbbálltál.

De most értelek csak igazán. Gyáva vagy. Most csupaszon állsz előttem, a lila köd tovalibbent és látlak. Már látom a gyengeségeidet éppoly tisztán, mint azokat a tulajdonságokat, amikért megszerettelek.

Valahol, valamikor rosszul döntöttél. Valahol, valamikor a félelem győzött. Megesik. Velem is megesett. Szerintem ezt te is tudod.

És most tőlem vársz megnyugtatást, visszagigazolást, hogy minden rendben, hogy minden így van rendben. És szeretnéd tudni, hogy még mindig azt az embert látom-e, akit akkor láttam. Hogy megnyugodj, hogy még bármi lehet. Félsz a véglegességtől, a visszavonhatatlantól. És én csak egy visszacsatolás vagyok az egód számára. Tőlem vársz megerősítést ahhoz, hogy akkor jól döntöttél? Tőlem várod, hogy megnyugtassalak, jól tetted, hogy akkor elhagytál?

Nos hát, jól tetted. Ha így érezted, ezt kellett tenned. És én is erősebb lettem általa(d). Bár  ez utóbbit nem kérdezted.

Jobb, ha most mész. Mert felkavaró. Sajnos még mindig. Meg kell szabadulnom a makacs reménytől, hogy majd egyszer azért kopogtatsz az ajtómon, mert látsz. Látsz engem, látod magad, látsz minket. Végre tisztán.

De nem tudom, hogy szabaduljak meg ettől.

U.i. Ez egy elképzelt történet töredéke és így a valósághoz semmi köze.

kiemelt kép: Unsplash

Reklámok

kényelem és félelem” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: NewScene lvl x+1 | Keep this fire Burnin'...

  2. Visszajelzés: tisztakék | megint

  3. Visszajelzés: Év végi összegző | tisztakék

  4. Visszajelzés: lehetőség | tisztakék

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s