megint

Tényleg megint.

Van az a pont, amikor el kell gondolkodnod, hogy tulajdonképpen ki is a gyáva kettőtök közül. Le kell ülnöd ha mással nem, hát magaddal beszélgetni és addig fel nem állni, amíg rá nem jössz, hol a hiba. Mert hiba, az van, vagy volt, ha évek után leültök egymással szemben és az első, kínos perceken túllendülve, úgy érzitek magatokat együtt, mint régen. JÓL, csupa nagybetűvel! Mintha, nem lett volna szünet, vagy mintha egy beszélgetést folytatnátok, amit csak tegnap hagytatok volna abba. Pedig sokkal régebben el lett vágva köztetek a fonal.

Kép

Ugyanolyan, csak néhány ránc került a homlokára. És te ugyanazt a békét és nyugalmat érzed, mikor vele vagy, mint régen, mert megért és lát téged.  A tekintetében és a szavaiban pedig megcsillan az a gyengéd és léleksimogató szeretet, amit régen is éreztél. A következő pillanatban már nem érzed az évek fájdalmát, amit hurcoltál magaddal mindenhova, amerre csak jártál a világban. Képtelen voltál lerakni, vagy elengedni. Eddig.

De a történet nem rózsaszín. Azt mondja neked, hogy “kicsi én”, azt mondja neked, hogy “lelki társam”, te pedig azt mondod, “hiányzol”. Nem mersz, nem bírsz többet mondani.

De a történet így sem rózsaszín. Azt mondja, nem lehettek barátok, mert ez valami más és ő nincs egyedül…

Mit is mondhatnál erre? Azon gondolkozol, tudnál-e a barátja lenni… Nehezen. Pedig szeretnéd, jobban,mint bármit, hogy ha több nem is lehet, legalább a barátodnak tudhasd, akivel megoszthatod a gondolataidat, az érzéseidet, az életed.

Hiszen…tulajdonképpen eddig is így éltél. Mert vannak olyanok, akik láthatatlan tekintetekkel veszik körbe magukat, a nagy döntéseknél, megpróbáltatásoknál úgy érzik, számítana ennek a távoli valakinek a véleménye is. Ebből merítenek erőt. Te is sokáig jártad így az utad. És ez túlnő azon, hogy mint férfi és nő, vonzódtok egymáshoz.

Aztán, amikor ott ültök egymással szemben és találkozik a tekintetetek és egy pillanatra megáll az idő, akkor úgy érzed, nem fogsz tudni megszabadulni ettől a tekintettől, ettől az érzéstől és valójában már nem is akarsz megszabadulni tőle.

Előkerülnek a múlt sérelmei a beszélgetés során, de már csak nevettek rajtuk. Tudjátok, hogy mindketten hibáztatok, mert féltetek bízni.

Aztán kiraknak a kávézóból, mert záróra és ti észre sem vettétek. Visszazuhantok a valóságba: más városban éltek, berendezett, kényelmes életetek van, amit nem akartok, vagy nem mertek feladni. Ő nincs egyedül. Kényelem és félelem…reménytelen…

Aztán elköszöntök és néhány üzenetet váltotok még. És te nem tudod, hogy mi legyen. Hogyan tovább?

Lelked különböző rétegei harcra kelnek egymással és a racionalitás birkózik az érzelmekkel.

 

U.i. Ez egy elképzelt történet töredéke és így a valósághoz semmi köze.

Reklámok

megint” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nem irigyellek. Remélem, hogy nekem nem kell majd ilyet tapasztalnom, de vagyok olyan szerencsés (és fiatal), hogy minimum egyszer velem is elő fog fordulni.
    De nem akarom az ördögöt a falra festeni…

    • Csak közhelyek jutnak eszembe, mint például, hogy az élet úgy szép, ha zajlik, és hasonlók. Már, amikor próbálom valahogy pozitívan nézni a dolgot. Bár most éppen úgy vagyok vele, hogy nem kéne hinni a mesékben és nem kellett volna annyi disney-t nézni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s