fejezetek és fejezettek

ht_2_ll_130624_vblog

Van úgy, hogy azt érzed, valaminek vége. Lezárult egy fejezet az életedben és kezdődik egy új. Valahogy ezek a váltások mindig akkor jönnek, amikor a leginkább szükséged van rájuk, de legtöbbször még véletlenül sem akkor, amikor teljes erődből kívánod, hogy bekövetkezzenek.

Lépdelsz előre, egyik tervet követi a másik és mire megvalósítod valamelyiket, már a következő kopogtat és türelmetlenül várja, hogy az övé legyen a főszerep.

Kehely vagy, amiben a gondolat fogann és az álom születik. A te dolgod pedig annyi, hogy szeresd magad és bízz az erődben annyira, hogy az elméletet gyakorlattá változtasd. Ehhez kell igazán bátorság!

A lezáruló fejezeteknek azonban van még egy velejárója is; el kell válnod olyan emberektől, akik a leköszönő korszak szerves részei voltak. Olyanoktól kell elbúcsúznod, akikkel ha mindeddig egy irányba haladtatok is, mostanra úgy érzed, hogy másfelé fejlődtetek, megváltoztatok, más emberek lettetek.

Persze vannak többfejezetes szereplők, meg olyanok is, akik néhány kihagyott szakasz után visszatérnek az életedbe, de legtöbbször pontosan tudod, hogy némelyikük “csupán” egy-egy adott életszakaszod útitársa és amint továbblépsz onnan, őt is otthagyod.

Elkezdesz velük álmodni. Agyad megpróbálja ilyenkor feldolgozni azokat az ingereket, melyek ébren érik. Ezekkel az emberekkel álmodsz, különös szituációkban találod magad, ami viszont kristálytisztán bugyog alvó tudatod felszínén; az érzés, amit ők váltanak ki belőled. A kapcsolatotok keltette gondolatok és érzések álmodban (is) megmutatják a valóságot. Néha tisztábban is, mint az ébrenlét óráiban.

Tudod, hogy miért voltak ott, ahol? Tudod, hogy miért kerültek az életedbe? Megtanultad tőlük mindazt, amit taníthattak? Te megtanítottad nekik azt, amiért az életük része voltál?

Ha a válaszod igen, akkor jó szívvel engedheted el őket.

Persze, sosem ilyen könnyű. Ha rájuk gondolsz, eszedbe jut a sok közös emlék, a sok jó, amit együtt átéltetek. Nem akarod, hogy vége legyen. Félsz a fájdalomtól. Azzal, hogy elengeded őket, saját magadból is el kell engedned egy kisebb-nagyobb darabot… Ez nem könnyű, sőt… A világ egyik legnehezebb feladata. Elfogadni, hogy másfelé visz az utatok.

Ilyenkor hamar melletted terem a legrosszabb tanácsadó: a harag. Haragszol a másikra, de legfőképpen magadra, amiért mások a céljaitok. De olvasd el ezt mégegyszer: Azért haragszol a másikra, mert mások a céljaitok…

Ebben a helyzetben sokan visszatáncolnak és megpróbálják erőszakkal fenntartani a kapcsolat látszatát, de valójában egy fényképet szorongatnak ilyenkor és csak gyűrik és koptatják mindaddig, amíg a fényképen már felismerhetetlenek az alakok. Amikor pedig egy idő után ránéznek, nem látnak a fényképen semmit, a kép üres, ők pedig nem értik, mi történhetett.

Kevesen képesek ezeket a helyzeteket jól kezelni. Valószínűleg már te is megfutamodtál, amikor nem tudtad, hogyan legyél egyszerűen csak egyenes… hogyan mondd azt, hogy mostantól másfelé tartotok (és nem is biztos, hogy csak ettől a pillanattól kezdve…), hogyan köszönd meg az együtt töltött időt, hogyan simítsd végig szeretettel a másik arcát, miközben mélyen a szemébe nézel, aztán hogyan indulj el anélkül, hogy vissza ne fordulnál…

fotó: pinterest

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s