Karambol önmagaddal

Éjjel volt. Magányos, áthatolhatatlanul sűrű és sötét éjszaka. Az út kanyargott és kanyargott, de nem látta, nem láthatta, hogy hová vezet. Kavarogtak a sötétben a kivehetetlen formák, alakzatok, fekete, néhány szürke, és egy-egy meghatározhatatlanul zöld folt suhant át a szeme előtt.

zachary-staines-89376.jpg


Autójával hajtott bele mindebbe és nem figyelt arra, hogy egyre gyorsulnak a szaggatott fehér vonalak a kerekek alatt. Tulajdonképpen élvezte, hogy maga mögött hagyhat mindent, amiről nem akar pillanatnyilag tudomást venni. Szakadtak ki belőle a gondolatok, az érzések pedig nem tudták felvenni tempójával a versenyt és lemaradtak. Idegen, mégis kellemesen borzongató lelkiállapotba került. Feltöltötte egy meghatározhatatlan, mélyről feltörő és folyamatosan változó massza. Képtelen lett volna negatív, vagy pozitív érzésként megfesteni, mert minden benne volt ebben, ami ő volt valaha is.

Az érzés egyik legfontosabb eleme a veszély volt. Ekkor már tudta, hogy veszélyesen közel jár valamihez, ami feltépi az eddig megoldatlan problémákról, megválaszolatlan kérdésekről azt az alig látható, inkább csak érezhető hártyát, ami nem engedte, hogy a mélyükre lásson.

De most úgy tette fel magának a kérdéseket, hogy rájuk sem gondolt. Most úgy bogozta ki a csomókat, hogy közben oda sem figyelt. Saját magára figyelt. Befelé hallgatott.

A szél süvített be az ablakon, néha egy-egy tücsökraj hangját is elkapta. Meg az illatok. Egyenként betörtek tudatába, felpiszkálták ébredező érzékeit és mélyen magába szívta a nyári éjjel minden porcikáját; a füvek, a fák, a virágok, egy-egy távoli tűzgyújtás, az aszfalt és a gumik kopása. Mindezt mélyen elraktározta, hogy ha később, a jövőben esetleg szüksége lesz arra, hogy fel tudja idézni ezt a mámoros pillanatot, képes legyen emlékeztetni könnyen felejtő tudatát az érzésre. Már ha lesz még olyan, hogy később.

Csak a száguldás maradt a sötétben, közben saját bőre alá férkőzött. Nem érzékelte már a tájat, ami körülölelte, nem érezte a sebességet, amivel hajtott, mert már egy volt mindezzel. Ott és akkor nem volt különálló szigete a világnak, s a világ sem volt az a félelmetesen fenyegető óriás, ami korábban. A legnagyobb magányban megtalálta a békéjét. Lehet, hogy pillanatnyi, lehet, hogy ugyanannyi fájdalom van benne, mint öröm, de az érzés gyönyörű volt. Minden porcikájában remegett és könnyű volt. Némely pillanatban súlytalan is. A tökéletesség szó villogott gondolatai horizontján. De valójában nem is leírható mindez.

És már ott volt azon a bizonyos ponton, ami felé mindvégig száguldott. Kötéltáncának utolsó pillanataiban, amikor megfeszült izmai a végső parancs teljesítésére vártak, úgy érezte, nincs már visszaút. Rántsd oldalra a kormányt és hajts neki a következő fának! Ne gondolkozz többet!

Ebben a belefeledkezett és halálos száguldásban aztán történt valami, ami megtörte a gyorsulását. Először elvakította egy éles fény, már ezen kívül semmi mást nem is látott és bumm, elveszett a kapocs, ami még egy lélegzetvétellel ezelőtt összekötötte mindennel, ami körbevette. Aztán egy egyre erősödő hangot hallott, zümmögő, majd élesen süvítő zajt. Csikorgást. Füstölni kezdtek a kerekek, belekapott a kormányba és a félelem pánikszerűen eluralkodott rajta. Érzékelése élessé vált, testének minden idegszála megfeszült, mert veszélyt érzett. Ez most másfajta veszély volt, csontjaiba hatoló, húsába fájdalmasan szúró. Az életét féltette.

A másodperc tört részéig azonban az is eszébe jutott még, hogy pontosan ezt akarta és az öröm úgy gomolygott fel benne, mint a semmiből megjelenő jelzőfüst. Elérte azt, amire vágyott. Kimondatlanul, de erősebben bárminél. Érezni akarta, hogy létezik és szüksége volt bizonyítékra, mégha ez a bizonyíték a saját halála kell, hogy legyen, akkor is.

Recsegtek az ágak, ropogott az avar, sikított a gumi, aztán végül csattant a fém is. Olyan fülsiketítő volt mindez, mintha egy villámcsapás érte volna és egy pillanatra el is veszítette az eszméletét.

Aztán egyszer csak felrezzent, mintha álmából riadt volna… A jól megszokott valóság visszarántotta képzelete barlangjából a felszínre. Persze az sem kizárt, hogy ez már egy másik valóság volt.

Elsőként orrába hatolt be a csattanás bűze, majd a szeme előtti homály is oszlani kezdett és meglátta a romokat maga körül. Ólomsúly nehezedett a tagjaira és erősen fájni kezdett a feje. Végül tudatosult benne, hogy mi is történt tulajdonképpen.

És most minden sejtjében boldog volt, mert szerencséje volt. Él.

Valaki feszegetni kezdte kocsijának ajtaját és kiabálva szólongatta közben: hallod, amit mondok? jól vagy? Ekkor térben és időben visszaszakadt a helyzetbe és oldalra pillantott. Ki ez az idegen, akivel összeütköztem?

fotó: unsplash

 

Reklámok

Karambol önmagaddal” bejegyzéshez ozzászólás

  1. “Ott és akkor nem voltál különálló szigete a világnak, s a világ sem volt az a félelmetesen fenyegető óriás, ami korábban. A legnagyobb magányban megtaláltad a békéd. Lehet, hogy pillanatnyi, lehet, hogy ugyanannyi fájdalom van benne, mint öröm, de az érzés gyönyörű. Minden porcikádban remegtél és könnyű voltál. ” – Ez a leggyönyörűbb leírása annak, amit jómagam is megtapasztaltam, és ez az ami erőt ad minden éjjel, lefekvéskor. A magány gyönörű csillogása, olyan békeérzet, melyet senki más nem adhat. Köszönöm.

    • Én köszönöm, hogy ha így gondolod! Nagyon jó érzés, amikor egyszer-egyszer sikerül kifejeznem a szavaimon keresztül azokat az érzéseket, amik bennem vannak, amikor az olvasójuk pontosan azt és úgy érzi, mint amit én, miközben írtam! Régen nem értettem, hogy a magányban mi lehet ez a gyönyörű csillogás, ahogyan te is írtad, de mostmár tudom, hogy mit jelent. Azt hiszem, nagyon kevesen képesek ezt az érzést a maga teljességében megélni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s