rólunk és a közönyről

e0565a90b27a859bc9189003ccee0117

Ez most nem rólam szól. És nem is rólad.

Most rólunk írok.

Ritka az ilyen. A saját blogomat böngészve és sok-sok blog olvasásán túl azt mondhatom, hogy nagyon kevesen vannak, akik a “mi”-vel foglalkoznak.

Lelkünk legatomibb részét is igyekszünk elemezni és megismerni, sorra születnek az “én-blogok”, amiben írunk a gondolatainkról, az érzéseinkről, a megjelenésünkről. Megpróbáljuk magunkat felvértezni, rendszerbe foglalni, hogy átlássunk a káoszon, ami körülvesz.

Leírom, hogy én mit szeretnék, én mit akarok, én mit várok el másoktól és nem írok arról, hogy mi a helyzet a “mi”-vel, mi a helyzet velünk.

És itt nem a szűken vett környezetünkre gondolok; párkapcsolat, család, barátok, ismerősök világára. Sokkal inkább arra a nagyobb közösségre, ahol élünk és aminek részei vagyunk: a társadalomra. Még akkor is részei vagyunk, ha nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róla és figyelmünket egy irányba fókuszáljuk. Tesszük ezt ahelyett, hogy tengelyünk körül forgolódnánk és azt is lánánk, ami előttünk, mellettünk és mögöttünk történik. Ha körbenéznénk, megérthetnénk nagyobb összefüggéseket és nem utolsó sorban közelebb kerülnénk saját magunk megértéséhez is. És persze az áhított boldogsághoz is, hiszen, ha elfogadjuk, ha nem, része vagyunk egy nagyobb közösségnek is.

Kérdezd meg az utca emberét, mit gondol a társadalmáról, amiben él! Elgondolkodtatóan szélsőséges válaszokat fogsz hallani. A válaszadók egyik csoportja akár erőszakkal is változtatna társadalma, országa helyzetén és nem riadna visza drasztikus eszközök bevetésétől sem. Elvakult és veszélyes emberek az ilyenek.

A másik csoport pedig ennek a véleménynek a totális ellentétét vallja magáénak; ezek az emberek úgy gondolják, semmi értelme sincs érdeklődni a közügyek iránt, mert szerintük az egyének nem bírnak befolyással a társadalom működését befolyásoló, vagy irányító erőkre. Ez az apátia legalább olyan veszélyes, mint az előbbi tábor véleménye. Sőt… Amikor egy közösség tagjai ilyen nihilbe süllyednek, nem tudják mi folyik körülöttük, nem is érdekli őket, ezáltal bármit megtehetnek velük; kihasználhatják és felhasználhatják őket. Nem tiltakoznak, nem támogatnak, helyette önként zárják kalitkába gondolataikat.

Közönyösek vagyunk. Nem törődünk a nagy és mindannyiunk életét átszövő pókhálóval, nem törődünk a múltunkkal, a jelenünkkel, nem törődünk a jövőnkkel, de legfőképpen egymással nem. Nincs összetartozás, nincs egység.

Szigetekként úszunk a nagy vízben, néha összeütközünk, de egyre kevésbé adunk esélyt annak, hogy a szigeteink  csoportokká álljanak össze, vagy akár kontinenssé csiszolódjanak.

Pedig létezik a barátság, a segítség, az igazság és a remény. A remény abban, hogy lesz ez másképp is. A remény abban, hogy lesznek olyanok, akik vállalják a próféta szerepét és kisebb-nagyobb környezetükben megpróbálnak megtenni mindent azért, hogy a remény és az érdeklődés lángja ki ne aludjon. Ezek azok a próféták, akik őrzik a fényünket.

 

fotó: pinterest

Advertisements

rólunk és a közönyről” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nos, én elég régóta foglalkozom a környezetemmel, és azt veszem észre, hogy lassan minden életkedvem elmegy, ha ránézek az emberekre.

    Borzalmas világban élünk, és egyre kevésbé hiszek abban, hogy ezt te, én vagy bárki más pozitív irányba tudja fordítani.

    Ugyan vagyunk még néhányan, akik átlátunk a szitán, de a buta tömeg immár olyan méretű, hogy esélyünk sincs kilábalni a bajból.

    Erről amúgy nemrégiben írtam is, amit te is lájkoltál. 🙂

    http://nemhordodacipomet.wordpress.com/2014/06/23/vesztettunk/

    • Elgondolkodtatott az írásod, de már korábbról is foglalkoztat a kérdés, hogy vajon tényleg vesztettünk-e, ahogy fogalmaztad. Nem tudom, lehet, hogy (viszonylagos) fiatalságom, vagy a neveltetésem miatt, de hinni akarom, hogy van remény és lesz egy olyan tömeg, ami képes lesz hallatni a hangját és elindítja a változást.
      Persze jóval több esélye van az ellenkezőjének, amikor a közöny és az elbutulás annyira eluralkodik rajtunk, hogy bármit megtehetnek velünk.
      Néha mégis feltör egy-egy ilyen gondolat néhányunkban, benned, bennem (meg még másokban is: http://draakvuur.wordpress.com/2014/07/03/toprengesek-i/ ), mert nehéz ezt szó nélkül végignézni. Mégha valószínűleg pusztába kiáltott szavak is ezek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s