valamit elfelejtettem

a0dac938ed5f4ec0c6fd8738a2454428

Belesüppedek a vasárnapi nyugalomba és ringatózom benne egy darabig. Körbeölel a természet, simogat a szél, tudatomat ébren tartja az illatok és a színek kavalkádja, a gondolataim tiszták és élesek.

Ebben a nyugalomban gondolkodom magamról, az életemről és azokról, akik körülvesznek.

A nyaraim legtöbbször az újrakezdés előszobái, amikor néha önszántamból, néha pedig kevésbé, de olyan helyzetbe hozom magam, amiből ki kell mozdulnom. Indított már el változást egy “nem”, vagy egy “igen”, egy félszeg mosoly, vagy egy kiszökő könnycsepp, egy távoli, hangos gyerekvzsivaj, egy dühvel mérgezett kiáltás, egy repülőgép zúgása, vagy a hajamat reptető szellő is.

Ezúttal azonban saját magam kényszerítettem térdre a fordulat ellen tiltakozó énemet. Ezúttal belőlem kell fakadnia a változás forrásának, mert valamit elfelejtettem. És a felejtésnek ára van.

Elfelejtettem szeretni önmagam, mert attól féltem, ha mások helyett magamra koncentrálok, elveszítem figyelmüket és egyúttal szeretetüket és mert azt hittem, hogy azért, mert elhagytak, kizárólag én vagyok a felelős.

Elfelejtettem szeretni önmagam, mert sokat hibáztam, hagytam a félelmeimet felülkerekedni és nem tudtam megbocsátani saját magamnak és mert, mindig azt mondtam, hogy “majd holnap”.

Elfelejtettem szeretni önmagam, mert a munkahelyemen nem becsülnek meg, mert hagytam, hogy kidobjanak, aztán azt is, hogy visszavegyenek és hagytam, hogy az életemet így mások irányítsák.

Elfelejtettem szeretni önmagam, mert elhittem, hogy az őszinte véleményemért jogosan haragudhatnak rám.

Elfelejtettem szeretni önmagam, mert nem találom Őt.

És elfelejtettem szeretni önmagam, mert nem tudtam bízni önmagamban.

Azt is elfelejtettem, hogy az őszinteség sohasem unalmas.

Azt is elfelejtettem, hogy néha muszáj megállni, mély lélegzetet venni és kikapcsolni.

Azt is elfelejtettem, hogy ha az orrom előtt csapják be az ajtót és kulcsra zárják, hiába rángatom a kilincset, nem fog kinyílni.

Még azt is elfelejtettem, hogy nem kell mindent és mindenkit megérteni.

Sőt azt is elfelejtettem, hogy akivel nem megy, nem erőltethetem/erőltethetjük örökké és így arra sem emlékeztem, hogy lehet harag nélkül elbúcsúzni.

És még azt is elfelejtettem, hogy mások életéért nem aggódhatok helyettük. Sőt mi több, nem vagyok pótolhatatlan.

Elfelejtettem, hogy a jelenre koncentráljak.

Elfelejtettem, hogy a nevetés és az ölelés gyógyít.

Elfelejtettem, hogy néhány szó szárnyakat adhat.

Elfelejtettem, hogy a baj a szeretet igazi próbája és elfelejtettem, hogy vannak körülöttem, akik kiállják a próbát. Újra és újra kiállják.

Elfelejtettem, hogy időt adjak magamnak.

Elfelejtettem, hogy bármire képes vagyok.

Egész sokáig tudnám sorolni, hogy mit felejtettem el az utóbbi időben, de azon a fán, ott fenn, repdes és énekel egy kismadár. És így, hogy most felidéztem ezt az elfeledett listát, már tudom, hogy miben kell változnom.

 

fotó: pinterest

Reklámok

valamit elfelejtettem” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hihetetlen erőt ad az, amikor az ember végre önmagával is őszinte tud lenni. Van, hogy a felismerések néha akár sokkolnak is. De mindezt csak azért, hogy fejlődhessünk. A pár hónappal ezelőtti énem juttattad eszembe, amikor szinte ugyanezek a felsorolt gondolatok peregtek le előttem is.

      • Az írás jó terápia.
        Belefogsz egy témába, amit egy kérdéssel kezdesz, majd mire a végére érsz, rájössz a megoldásra. 🙂

        • :)Legtöbbször teljesen máshová lyukadok ki az írásaim végére, mint ahogy eltervezem és olyan kérdésekre válaszolok magamnak, amikről nem is tudtam, hogy bennem voltak. Szóval jó terápia, az biztos.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s