Rólam

40489744_2066337473397129_811582315946835968_oMegérkeztem.

Aztán elindultam.

Úton vagyok. Megtanultam, hogy nem engedhetem meg magamnak azt, hogy ez az út kerülő legyen, sem hogy hátraarc, az előre vezető- és a kiút ugyanis mindig keresztül vezet. 

Csakhogy keretedbe illeszthess, nemrég töltöttem a harmincat, a fővárosban élek. Úton vagyok iskolapadtól táncparketten, pult mögötti kasszákon, hotelszobák felsúrolt padlóin át monitorok mögötti asztalokig és most edzőtermek felé. Egyikőtöktől másikótokig is. De legfőképpen úton önmagam felfedezése felé.



Sokszor az írás segít ezen az úton. Sokszor a szavak fogják meg a kezem. Ezért is kezdtem el blogot írni. Szükségem volt rá. Szükségem volt arra, hogy a hömpölygő és kitörő gondolataimnak formát adjak és ezzel remélem nektek is adhatok valamit. Szeretnék néhány szép pillanatot, pár percnyi megállást, egy darabkát a lelketekből megmutatni a szavak segítségével. Úgy döntöttem, leírom magam, minket, titeket és az utat, ahogy én érzem és látom.



Rájöttem, hogy az otthon melegségét és a megérkezés csodáját nem tágra nyílt szemekkel másoktól kell várni, vagy követelni és odakinn keresgélni utána, hanem folyamatosan tenni azért, hogy nehezebb időkben is önmagadban érezhesd.

Minél több évet hagyok magam mögött, annál több mindenben fedezem fel a varázslatot és ezért nem győzök hálásnak lenni. Ahogy az életért is, a létezés lehetőségéért is hálás vagyok. Szeretem az igazság sokszínűségét, a reggelekben rejlő lehetőségeket, az esőt és a könyveket. Szeretem annak a varázsát, hogy mozdulatokkal, tánccal mennyi mindent ki lehet fejezni, amit máshogy nem tudunk.

Általában tudom, mit akarok és legtöbbször el is érem azt. Néha azért bevallom, még kerülő útra tévedek. Sőt sokszor én lepődöm meg a legjobban, amikor a célhoz vezető út teljesen más, mint amit elterveztem. Általában hagyom, hogy a szívem vezessen és ezért sokszor a dzsungel mélyén találom magam. Ilyenkor az eszemre hallgatva megpróbálok kitalálni onnan. Amikor pedig kijutok, nyugtázva állapítom meg, hogy mindig a szívemre kell hallgatnom.


Egyszer valahol útközben megálltam egy percre ott, ahol az ég a vízzel összeért és csak bámultam az ölelő kékséget. Azt nem tudom, miért pont ott és miért pont akkor, de abban a hajamat lágyan reptető és arcomat finoman simogató szellőben úgy döntöttem, hogy legidősebb gyerek, nővér, jó tanuló, jól teljesítő, mindig csak a vállát tartó barát, testemet neked, lelkemet Neked hiába odaadó, Rád váró csodabogár, és főképpen a félelmeimnek magam megadó valaki helyett Én leszek. Enikő. És hirtelen könnyebb lett.

Örülök, ha először vagytok itt, de annak is, ha máskor is betértek.

U.i. A blogot megtaláljátok a Facebookon is itt: Tisztakék! 🙂

Kapcsolatba lépni velem itt is tudtok: tisztakekblogja@gmail.com

kép: saját

Reklámok

Rólam” bejegyzéshez ozzászólás

  1. De jól tetted, nagyon líraian ragadtad meg a lényeget.
    Kár, hogy én túl későn ismertem fel ezeket a dolgokat.
    A legidősebb attribútum olvasásakor felszisszentem, mert biztos vagyok benne, hogy a testvérsorrend, és az egyes ‘sorszámokhoz’ kapcsolódó hiedelmek, elvárások erősebbek, mint gondolnánk, és végzetesen determinálhatják az egyéni életutat.

    • De jó, hogy írod. Én is mostanában gondolkodtam ezen, hogy rengeteg mindent befolyásol az, hogy egyke vagy-e, vagy nem és az is, hogy hányadikként érkezel a családba. Furcsa törvényszerűségekre bukkantam a saját életemben is ezzel kapcsolatban.

  2. Visszajelzés: 3 éves a tisztakék | Tisztakék

  3. Visszajelzés: Rólam | Tisztakék

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s