magára talált az ősz

Egyik nap történt, éppen akkor, amikor az ősz úgy igazán rátalált önmagára. Amikor a nyár kivetkőzött pillantásait felváltotta az ősz finom komolysága. Amikor a nyár forró indulatait az ősz hűvös szellője fújta messze. És amikor a nyárból feltörő szélsőséges érzéseket az ősz pakolta a megfelelő polcra. Az eső lemosta, ami rámragadt.

3c932dfee9fe4fda6f79f14ab099bd37

Ebben a letisztulásban valaki kopogtatott. Talán Te voltál. Még nem tudom, mindenesetre egy másodpercnyi habozás után azt kérdeztem magamtól, miért ne tehetném meg, hogy beengedjelek.

Ha viszont jobban belegondolok, fordítva történhetett, mert az ősz beköszöntekor arra gondoltam, hogy miért is ne lehetne játszótér az élet. Miért ne lehetnék az a gyerek, aki a játszótéren kergeti a színes faleveleket, amiket a szél reptet? Miért ne foghatnám fel így ahelyett, hogy túl komolyan venném? Nagy levegő, melengető napsütés.

Nem arra gondoltam, hogy jobb lesz, hanem már abban a pillanatban éreztem, hogy jobb. Könnyű lett. Én pedig mosolygós, vicces, lendületes, érdekes, figyelemre és szeretetre méltó és szép lettem.

És valójában most éreztem csak meg, hogy milyen súlya volt a nyárnak. Nem hittem el már régóta, hogy ezt az önfeledtséget megérdemlem. Most pedig ez a régről ismerős, bizsergető érzés felkapott. Én pedig hagyom, hadd vigyen, amerre akar.

Kiszínezett Veled az ősz. A nyári, megperzselt érzéseimet most olyan könnyedén hagyom el, mint amilyen nehéz volt azt az ajtót kinyitni… Előtted…

fotó: pinterest

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s