narancs égbolt

Vége a napnak. Otthagyod a munkahelyi gondokat, vagy az iskolában összeszedett élményeket és saját tempódban sétálsz haza.

john-sting-112604.jpg

Érzed, ahogy lüktet a vér az ereidben. Belélegzed a várost, ami körülölel. Felpuhul a macskakő, elmosódnak a szembejövő arcok. Egyszerre tágul végtelenné és szűkül egyetlen, apró ponttá a világ. Ráérzel, hogy mennyire parányi, ugyanakkor kitörölhetetlen része vagy a nagy egésznek. Nem csak mondod, vagy gondolod, sokkal inkább minden sejteddel érzed. A mindennapi gondjaid hirtelen eltörpülnek. Semmivé zsugorodnak. A Nap éppen eltűnni készül a szemed elől, de búcsúzóul még meleg narancsba öltözteti az eget és te ez alatt az égbolt alatt egyszercsak könnyűvé válsz. Nem is könnyűvé, súlytalanná. Hirtelen nem fáj semmi, mindent kristálytisztán látsz. Célokat, sikereket, hibákat, félelmeket, örömöt és embereket az életedből. Olyanokat, akik mindig itt vannak, vagy akik valaha az életed részei voltak. Embereket, akiket nem tudsz elengedni, embereket, akiket elengedtél és gyötör a bűntudat, vagy olyanokat, akikre haragszol. Az életed olyan, amilyen. Hibákkal, félelmekkel, örömmel, boldog pillanatokkal, másokkal és egyedül. Látod a múltad, ami sokszor fájó csomagként feszül a hátadra. Most azonban éppen azért, mert kristálytisztán látod, nem fáj. Nem homályosítja el a fájdalom. Nem arról van szó, hogy eltűnt volna, egyszerűen csak nem hatol be oda mélyre az az érzés, ami minden alkalommal rád tör, amikor eszedbe jutnak ezek az emlékek. Most nem találják fájdalomközpontodat. Olyan, mintha nem is lenne olyanod. Most a jelen van, semmi más. Az egész napos őszi didergésed is elmúlik, nem érzékeled a hőmérsékletet sem, csak a színeket. A színek azok, amik élettel festik meg a világot. Anélkül, hogy figyelnél, a lábaid a helyes irányba tartanak. A következő kanyarban megállít egy piros lámpa. Ahogy a padkához érsz, füledben megszólal egy régi dal és a lebegésed kiteljesedik. Felnézel az égre és nem érted, miért nem figyeled meg a fentiek táncát sokkal többször, mint ahogy a hétköznapokban teszed. Fogalmad sincs, hogy a szembejövők mit láthatnak az arcodon, de nem is foglalkozol vele. Bár valószínűleg mosolyogsz. Tökéletes összhangba kerülsz önmagaddal. Ebben a zajos és színes és szagos/illatos városban néhány percre teljes nyugalomra lelsz. Önmagadban. Elmúlik az éhség, a fáradtság, a betegség. Most nem félsz a jövőtől sem. Furcsa hittel bizonyosságot nyersz és tudod, hogy az élet valahol máshol rejtőzik. Az az igazi nagybetűs ÉLET. Tudod, hogy nem számít, mi vár rád. Mert csak egyetlen dolog számít, mégpedig az, hogy magadért magadat szeretve mindig előre lépj. Amerre a lábad visz.

 

fotó: unsplash

Reklámok

narancs égbolt” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szinte szóról szóra ugyanezt érzem, amikor egy dolgos nap után összebújok Gingerrel. Még csak narancsvörös ég sem kell hozzá. 🙂

    • Ó, hát ez itt csak néhány percnyi gyakorlat és sok-sok elmélet. 🙂 Inkább csak araszolok afelé, hogy úgy éljek, ahogy a végén írom: magamért mindig előre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s