Nemrég kaptam egy e-mailt, amiben valaki arról érdeklődött, hogy miért írok ilyeneket, mint amiket itt megosztok és hogy egyáltalán nem tudja elképzelni, ki is lehetek valójában. Nem látja az arcom, nem ért. Magyarázatot várt tőlem. Furcsa, mert a blog eddigi pályafutása alatt néhányan kerestek csak meg ilyen formában, de ők nem értelmezési gondokkal küzdöttek. Azt hittem, hogy a bejegyzéseim az olvasóknak azt jelentik, amit nekem. Azt hittem, hogy az olvasók azt érzik, miközben olvasnak, amit én érzek, vagy amit ki akarok fejezni. Micsoda naivitás!
És ekkor tudatosult bennem, hogy nem feltétlen fogjátok ugyanazt olvasni, mint amit én leírtam. Ahogy most több régi bejegyzésemet visszaolvasva én sem érzem ugyanazt, mint a leírásukkor. Mást jelentettek, amikor leírtam őket és mást most, hónapokkal később visszaolvasva. Olyan érzés, mintha a leírásukkal önálló életre keltek volna, szabadon hagyva az olvasó képzeletének kalandozását a sorok között. Furcsa és ismeretlen érzés ez. Meg azt hiszem, felelősség is…
És még valami. A rólam esetlegesen kirajzolódó kép is csak egy kép. Nem feltétlenül a valóság. Részek, töredékek, apró darabok belőlem. Sőt az elmúlt napok tanúsága és az e-mail írója szerint az is lehet, hogy a szövegeléseimet olvasva nincs is kép bennetek rólam…
De nem tudom, fontos lenne tudnotok, hogy tegyük fel T. Orsolya vagyok, szőke, barna szemű, 168 cm, 26 éves, székesfehérvári lakos, marketing asszisztens, akinek hobbija a díjugratás és kedvence a madártej?! (ezek hasraütésszerűen kitalált adatok) Így sem hiszem, hogy más megvilágításba kerülnének a bejegyzések. Ha nem váltanak ki érzést, gondolatot, vagy érdeklődést a blogban megfogalmazottak, nem alakul ki bennetek egy kép róla(m), akkor teljesen mindegy, hogy tudjátok-e a nevem, látjátok-e magatok előtt az arcom, vagy sem. Azt hiszem, hogy az írásaim lényege valahol máshol van. Azt hiszem, hogy lehetnek olyan olvasóim már most és remélhetőleg a jövőben is, akik ezek nélkül az információk nélkül is többnyire úgy értik és érzik az írásaimban megfogalmazott gondolatokat , ahogy én. És látnak. Úgy igazán látnak.
Nem titkolom a kilétem. Nem erről van szó. Sőt, tulajdonképpen akit érdekel, könnyedén megtalálhat. Csak egyenlőre nem látom értelmét, vagy előnyét annak, hogy másként tegyek.
fotó: pinterest
tisztakék 
Szigorúan a magánvéleményem: az énblogok nagyobb része azért olvasott, mert a rideg tények helyett hangulatok, utalások hordozzák írója üzenetét. Ez pedig legtöbbször többféleképpen értelmezhető. Így aztán borítékolható a félreértés. Ami nem baj, mert ettől válik izgalmassá a blog.
Az biztos, hogy adnak ezek a félreértelmezések egyfajta színt a blogírásnak. És ahogy írod, a lényeg a hangulatokon és a konkrétumok helyett a gondolatokon és érzéseken van.
Ez erdekes, hogy az emberek hogy ertelmezik a leirtakat. Az en irasaimat is sokan felreertettek mar, pedig kozel sem olyan melyek, erzelmekkel teli dolgok, mint a tieid.
Szerintem ha valaki hosszabb ideig olvas valakit, meg fogja imserni az embert a sorok mogott. Persze csak ha igazan figyel, es neha nem art a sorok kozott olvasni.
Az meg, hogy Te hogy nezel ki, es magas/alacsony, szoke/barna vagy, illetve mi a foglalkozasod itt masodlagos..
A sorok közötti olvasás a legnehezebb, nagyon sokaknak nem is megy. Az e-mail írójának ezért sem értettem a kérdését, első nekifutásra el sem tudtam képzelni, hogy milyen információkra lenne kíváncsi, amik elegek lettek volna neki ahhoz, hogy megértse az írásaimat.
Tényleg nagggyon naiv vagy!:) Ez de jóóó!:)
Az a néhány aki megkeresett mit akart? Vagy nem publikus?
Kihagytad, hogy hány kiló vagy, milyen vallású és melyik pártra szavazol… 😀
🙂 Azok ott nem valós adatok természetesen. De ez egy jó példája annak, hogy a leírt szavak milyen könnyen félreértelmezhetőek.
Néha én is szoktam agyalni, hogy mi van, ha valaki odatéved az oldalamra, aztán fogja a fejét, hogy “úristen, ez a nőszemély meghibbant!” 😀 Mondjuk e-mailt még nem kaptam senkitől, de biztos vagyok abban, hogy volt minimum 1 olyan ember, akinek a feje felett hatalmas kérdőjelek villogtak…
🙂 Én is mostanában gondolkodtam el ezen. Olyan könnyű félreérteni, amiket például egy blogon oszt meg az ember. De ahogy Ferenc is írja, ez is ad egy érdekes színezetet a blogolásnak. A kérdőjelek meg hadd röpködjenek, ha akarnak.
Szia Orsi,
Hihetetlen meglepetés ért a soraidat olvasva. Én is fehérvári vagyok, s pont egyidősek is vagyunk. Kicsi a világ.
Visszatérve a cikkre. Minden lesz, aki mást máshogy lát, ez függ intelligenciától, szemléletmódtól, kreativitástól stb. És én is kaptam már negatív kritikát, de elsiklottam felette, mert az illető hogyan ítélhet el egy blog alapján, mikor egy szót nem beszélt velem, nem látott valóságban, s a lelkembe sem lát bele. 🙂
A blogod szerintem nagyon jó, s csak így tovább!
Szia,
azok az adatok kitaláltak és ezek szerint félreérthetően fogalmaztam. Javítottam, ne haragudj! És köszönöm a bíztató szavakat! 🙂
Hát, amit én írok, azt nehéz félreérteni. 🙂
De igen. Az emberek jelentős része híján van az érzelmi intelligenciának [és úgy az intelligenciának általában], így ne várj tőlük sokat.
Átvitt értelem, utalás, lebegtetés… Felejtsd el.
Szájbarágós magyarázatok kellenek a legegyszerűbb összefüggésekhez is.
Ne feledd: ezek még mindig azt hiszik, hogy Berényi Danika a Balcsin nyaral, mert a sorozat írója így fejezte be a srác történetét. 🙂
Micsoda, Danika nem a Balcsin van? 😉
A vicces az, hogy a bejegyzésem egyáltalán nem a félreértett posztok görbe tükre akart lenni, de valahogy ez lett belőle… Inkább csak azon gondolkodtam, hogy milyen információ lehet fontos, vagy érdekes rólam, ami esetleg az írásaim megértését is segítené. De hát vagy megszoktok így, vagy átpöttyentitek a követem/nem követem gombocskát a számotokra megfelelő állásba. 🙂
Mit tudsz Vavyan Fable személyéről?
Én annyit, hogy Molnár Éva az igazi neve, Szentendrén él [vagy élt], és nagyon szereti a régiségeket. Sokat találkoztam vele a Pecsa bolhapiacán. Ja, és imádja a lovakat, valahol a Balatonnál van egy lovardája, ha jól tudom.
De ha ezeket nem tudnám róla, akkor is élvezném a zseniális humorral megírt regényeit.
És azt tudod-e, ki az a Linda Taylor?
Ez is egy írói álnév. Magyar írónő, Vígh Rózsa néven született.
Még csak nem is tudtam erről, amikor már faltam a könyveit, melyek közül az Egérút minden könyv közül a legnagyobb kedvencem.
Szóval szerintem nem számít, ki vagy. A lényeg, amit adsz az embereknek.
Hallottam már róluk, de bevallom olvasni még nem olvastam a műveiket. Igazad van, hogy például az ő esetükben nem az a fontos, hogy kik vannak az álnevek mögött, hanem az amit adtak az embereknek és amit letettek az asztalra.
Viszont ez itt egy én/ego/személyes/mittudomén milyen blog, ahol többnyire magamról írok. Itt lehet, hogy segítené a megértést, ha arcot adnék a szövegek mellé. Legalábbis az email írójának az esete ezt támasztja alá. Bár azt is tudom, hogy valójában a hangsúly a mondanivalón van és nem az önreklámon, vagy a kézen, aki jelen esetben bepötyögi a bejegyzéseket. És aki igazán érti, vagy inkább érzi, az ezek nélkül az információk nélkül is érti a leírtakat. Úgyhogy azt hiszem, hogy az eredeti koncepció mellett kitartok és maradok tisztakék.
Így is van. 🙂
Néhány perce kaptam egy igencsak érdekes megjegyzést, miszerint valaki [a felhasználó kiléte nem fontos] azért iratkozott le a TE blogodról, mert zavarta az ÉN szereplésem.
Ezt két okból jelzem.
Egyrészt nem értem, hogy egyesek miért vonnak párhuzamot a blog szerzője és a hozzászólók személye között, másrészt nem szeretném, ha a megnyilvánulásaim kellemetlenséget okoznának neked.
Ha úgy érzed, hogy a hozzászólásaimmal elrettentem az olvasóidat, esetleg már mások is éltek hasonló panasszal, akkor szólj, és én többé nem fogok írni egy sort sem.
Tudok a dologról, bár azt hiszem, hogy a leiratkozásnak más oka is volt. Az összefüggés nekem is kicsit homályos a hozzászólások és a blogelhagyás között , de ezek szerint két blogger is ezért hagyott fel a blogom követésével.
Szívük joga, olvasók jönnek -mennek, a blogoláshoz ez is hozzátartozik.
Ha zavarna, hogy “itt” vagy, már jeleztem volna és az,hogy miattad esetleg elhagyják a blogomat, inkább szórakoztat, mintsem kellemetlenség. 🙂 Köszönöm, hogy szóltál erről és remélem maradsz úgy, ahogy eddig!
Természetesen maradok.
Én köszönöm, hogy itt lehetek.
No, akkor erről a jelenségről pedig majd kirakok egy jó kis posztot, mert számomra ez több mint különös.
Szép estét!
Íme a válaszom minden érintett számára.
http://nemhordodacipomet.wordpress.com/2014/10/12/falra-hanyt-borso/