stabillá érlel

Ahogy öregszünk, legtöbbünkben úgy csitulnak a szenvedélyek. Olyan, mintha ezek a szélsőségek, amik feszítenek, csak a fiatalsághoz tartoznának.

Olyan, mint amikor bedobsz egy kavicsot a vízbe. Először kisebb-nagyobb csattanással megérkezik, aztán kicsi, de erős köröket kezd rajzolni a víz színén. A körök duzzadnak, amíg tudnak, de aztán lágyan belesimulnak a víztükörbe.

af93a043765d02fa5518a1818e23abaa

Így tűnik most az a fájdalom már gyengébbnek, mint korábban. Égő szívű ifjúság, dac és düh. Ott és akkor még megfejthetetlen düh. Ismeretlen szorító érzések, félelmek. Elvárások, megfelelés. Aztán mindenáron kitörni vágyás. Önmagad örökös keresése. Amikor pedig megtalálod, sarokba szorítod szűkölő éned. Ki kell nyitnod azt a bizonyos kaput és lépni egyet előre. Aztán jönnek a továbbindulások. Folytonos továbbindulások.

Egy valamit nem értesz meg még: az időt. Pedig mondogatják a régebbiek: majd idővel rájössz. De te csak azért sem hiszed el. Aztán egy-egy múló pillanatban mégiscsak igazat adsz nekik. Persze csak magadban, és még így is gyorsan hümmögsz egyet a gondolat mellé, hogy na nehogymár mások jobban tudják.

Ezeket nem én találom ki, nincs is a gondolatmenetben semmi új. Mégis jól esik leírni és érezni, hogy van, amit stabillá érlelt az idő és hogy volt egy ilyen szakasz is. Ehhez viszont rengeteg magammal töltött időre volt szükség. Semmi más nem volt képes ezt a hatást elérni.

Ami számít, nem tűnik el. Aki fontos, melletted marad. Aki nem ad neked, nem oszt meg veled magából semmit, azt bocsásd el, mert tulajdonképpen nem is volt veled soha. Ha úgy érzed, indulnod kell, ne halogasd az első lépést. Ha azt hiszed, örökké fájni fog, engedd, hogy átjárjon és adj időt magadnak, hogy feldolgozhasd. Sokat, ha kell. Ne siess, ne félj az időtől. Hidd el, egyszercsak könnyebb lesz. Egy heg marad csupán, amibe csak néha fog visszatérni a fájdalom. De már nem ugyanúgy és nem olyan erősen.

Engedni kell a görcsös ragaszkodás helyett. Hagyni kell a parancsok osztogatása helyett. És mosolyogni kell a kibuggyanó könnycseppek után. Követned kell a vágyaidat és a sarokba hajítani a félelmeidet.

 

fotó: pinterest

Reklámok

stabillá érlel” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Idővel tényleg minden más színbe öltözik. Ami viszont a csituló szenvedélyeket illeti: rám ez egyáltalán nem jellemző. Minél idősebb vagyok, annál hangosabban ordítanék, hadd hallja mindenki: a dolgok nem jó irányba haladnak.

    • Mindenki máshogy éli meg ezeket a dolgokat. Én itt elsősorban a fiatalkori lázadó érzésekre, kilengésekre, az önmagunk felfedezése és megismerése felé vezető útra gondoltam. Az “ordítás érzés” nálam is megvan 😉

  2. Na most kötekedni fogok, kíméletlen leszek. K…-ra kevés embernek adatik meg a minőségi magával töltött idő. El ne hidd már, hogy nincs düh, kitöréskeresés, és olyan szenvedély, mint soha.
    Hogy könnyebb lesz? Hát nem. Ott fog huhogni a sok szürke (sarokba szorított én), mert kegyetlenül meglátják a tükörben, és amit látnak, egy rakás szar, de persze akkor is önigazolni fognak (“az élet rendje” – ezt meg ki mondta?), visszahúznak, mérgeznek. És robbansz, mert eleget voltál szopóágon, amikor más mondta meg, mi a jó neked.

    • Lehet, hogy igazad van, sőt talán a legtöbb ember esetében így van. Nyüszítenek a sarokban, ahova legtöbbször magukat szorították és nem akarnak, vagy nem képesek kitörni onnan. Én a magam részéről törekszem arra, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe (vagy legalábbis minél kevesebbszer) viszont ha mégis megesik, akkor bízom benne, hogy lesz erőm kirángatni magam onnan.

    • @adele1014
      Már korábban is írtam erről: a legegyszerűbb módja annak, hogy kialakítsd a saját békéd szigetét, ha kibaszott magasról szarsz mindenkire. És ezt a szó legszorosabb értelmében írom.

      Vegyük például Gingert [a kedvesemet]: kenyérre lehet kenni. Kicsit olyan, mint anyukám volt [már nem él]. Mindenki szereti, mert állandóan mosolyog, pedig belül – mint mindenki más – olykor ő is feszült. De ezt senki nem veszi észre rajta. Ennek az az eredménye, hogy általában ő az első “balek”, akit mindig megtalálnak, mert visszaélnek a jóságával.

      Velem ezt nem tudják megtenni. Én – ahogyan mostanában mondani szokták – ignorálom az embereket. Beszarnál, ha látnád, mit művelek a melóhelyemen. Nálam a jópofizás egy percig sem működik, mert tudom, hogy hamar rám másznak, így a legtöbb esetben válaszra sem méltatom azt, aki mosolyogva közelít. És ez baromi jól működik. Bár én vagyok az alkalmazott, mégis ott lóg a levegőben, hogy a jelenlétemmel én teszek nekik szívességet. Mert tudják, hogy nem félek. Bármikor kisétálok az ajtón, nem érdekelnek a következmények. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. 🙂

      Ehhez persze az is kell, hogy jól végezzem a munkám, mert így szükségük van rám.

      Az emberek többsége fosógép lett, erről amúgy hamarosan írok is egy bejegyzést. Ha meglesz, kirakom ide a linket.

      Ha nem remegnének állandóan, mint a nyárfalevél, akkor nem akarnának folyton másoknak megfelelni, és nem lenne szükség ezekre a kötelező szerepjátszásokra sem. Mindenki élhetne boldogan önmagával.

      Bocsi, kicsit hosszú lett. 🙂

      • Jaj, azért vigyázz ezzel a “szükségük van rám”-ra. Az előző helyemen 6 éven át minden rövid szabim alatt azért fostak, hogy biztos interjún vagyok, tömték belém a pénzt, mutogatták az anyagaim külföldre is, oszt valakinek útban voltam, kirúgatott. (Na azóta ő a főni.)

        • Mi már csak február végéig vagyunk itt, aztán tipli. Bár ezt ők még nem tudják, de mindegy is, mert így sem, úgy sem viselkednék másképp. Pont ez a lényeg. Nem hagyom magam megfélemlíteni. Kirúgnak? Sebaj. Valahol majdcsak kellek. De “muszájból” nem fogok letérdelni egy buzi főnöknek sem. Éppen eleget láttam anyukámat megalázkodni, aminek az lett a vége, hogy 50 évesen végleg kiszállt a buliból. Egész életében csak geciztek vele, ő pedig tűrte, egészen addig, amíg a felgyülemlett feszültség előbb két infarktushoz, majd később egy végzetes agyvérzéshez vezetett. Én nem ezt az utat járom. És ez nem csak a munkahellyel kapcsolatban igaz.

  3. @adele1014
    Csak jelzem, hogy felvettelek az “engedélyezett hozzászólók” közé. Bár nálam [hála az égnek] nincs túl nagy komment-forgalom, de ha van valami, ami eszedbe jut a témákkal kapcsolatban, akkor toljad.

    Tisztakéktől pedig elnézést kérek, hogy itt üzengetek.

  4. Visszajelzés: kettős | tisztakék

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s