csak a jelen

Mert minden amit gondoltál, kimondtál és tettél, egy léggömb.

9490809d2a28367c402e93fe1a11765d

 

Miután ezek gondolatok, élmények, szavak és cselekedetek lettek, te elkezdted felfújni őket egyre nagyobbra. Vannak olyanok, amiket ketten növesztettetek. És ahogy nőttek és nőttek, úgy váltak egyre jelentősebbé a szemedben és ezáltal az életedben. Ne felejtsd, te hoztad létre őket kemény és hosszú hetek, hónapok vagy akár évek munkájával! Te és senki más.

Ha esetleg most épp a múlton töprengsz, keresed azokat a fájó kapaszkodókat, amiktől azt hiszed, te Te vagy, megsúgom, hogy hatalmasat tévedsz. Én is beleesem számtalanszor ebbe a magam állította csapdába. Igyekszem egyre kevesebbszer. Nyúztam magam újra és újra olyan hibákért, melyeket talán el sem követtem. Úgy nőttem fel, hogy ha felszabadultnak éreztem magam, akkor rögtön bűntudatom támadt, mert úgy hittem, nincs jogom boldognak lenni, amíg a környezetem, a családom nem az… Aztán innen már csak egy lépcsőfok az, hogy ha az adott pillanatban nem találok kivetnivalót, vagy csalódottságra, letörtségre, szomorúságra, esetleg dühre okot, akkor hátrapillantok, hátha akad valami, amin rágódhatok és besimulhatok a nagy, közös szomorúságba.

Évek alatt pedig ez a mentalitás beépül a tudatunkba, a részünkké válik és mindenre így reagálunk. Megtanuljuk a rosszat keresni mindenben. Van aki leél így 70-80 évet, nem vágyik másra, vagy jobbra. (Vagy ha esetleg megfogalmazódik benne a kitörés vágya, megrémül és olyan mélyen elrejti magában, hogy azt senki elő nem kaparhatja.) Néhányan azonban képesek kitörni ebből és képesek felismerni ennek a gondolkodásmódnak a negatív súlyát.

Én most azt mondom, hogy a múltad egy léggömb. Felfújtad, legtöbbször fájó emlékekkel töltötted meg, majd rövid zsinórra kötötted, amit a kezedben szorongatsz és most félsz elengedni. Mert nem tudod, hogy milyen lesz majd üres kézzel továbbsétálni az úton, milyen lesz kifogások és bűnbakok keresése nélkül a jelenben élni.

Én már ezt is tudom: felszabadult, boldog és könnyű.

fotó: pinterest

Advertisements

csak a jelen” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tudod jól, hogy az összes írásodat imádom. Bátran kijelenthetem, hogy te vagy a kedvenc bloggerem. A megfogalmazásaid tiszták, érthetőek. Mindenki példát vehetne arról, ahogyan írsz.

    Az egyetlen dolog, ami mostanában feltűnik, és már egy korábbi bejegyzésednél is említettem, az egyensúly hiánya. Mert ha jól körülnézel, van egy bizonyos generáció (nem kívánom megnevezni őket, mert abból baromi nagy sértődés lenne), amelyik már réges-régen átesett a ló túloldalára.

    Abban teljesen igazat adok, hogy nem kell beleragadni a negatív érzésekbe, de azért a tapasztalatokat érdemes a helyükön kezelni. Ha valami rossz volt, azt nem egy vállrándítással kell elintézni, hanem tanulni kell belőle, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy az érintett ne legyen elszállva magától, és ne ringassa magát abban a téves meggyőződésben, hogy a történetben mindenki hibás, csak ő nem.

    Jó dolog a szabadság, amivel együtt jár a felszabadult lélek is, de manapság ezt sokan összetévesztik a szabadossággal. A kettő pedig nem ugyanaz. Nagyon nem.

    • Értem, mire gondolsz és abszolút igazat adok neked. Én nem is arra gondoltam a bejegyzésben sem, hogy reggelenként veregessük magunkat vállon és mondjuk “Te mindig mindent jól csinálsz és vésd az eszedbe, mindig a másik a hibás!”, aztán idézzünk elő amnéziát, felejtsük el a tegnap történteket és ezt ismételjük nap, mint nap. A múltunk nyilvánvalóan ad olyan tapasztalatokat, amiket érdemes elraktároznunk és felhasználnunk, hogy például ne essünk bele túl sokszor ugyanabba a csapdába. És az is biztos,hogy valami mindig megmarad abból, amit tettünk, tapasztaltunk, kimondtunk és gondoltunk. Én – ha már egyensúly- ezzel a kis írással pont arra akartam kilyukadni, hogy ne ragadjunk bele a múltunk és főleg annak hibái felett való kesergésbe, mert sajnos hajlamos vagyok rá.

      • “A múltunk nyilvánvalóan ad olyan tapasztalatokat, amiket érdemes elraktároznunk és felhasználnunk, hogy például ne essünk bele túl sokszor ugyanabba a csapdába.”

        Akkor mégsem olyan jó ötlet azt a léggömböt csak úgy elengedni, ugye? 🙂

        • Azt a bizonyos léggömböt, amit felnagyított hibáinkkal, meg tévedéseinkkel és rossz emlékeinkkel dagasztottunk és most szorongatunk, azt azért érdemes elengedni és figyelni röptét, ahogy felkapja a szél. De persze ezt nem úgy értem, hogy az egész múltunkat húzzuk le… Csak azokat a görcsöket és fájó emlékeket, amik nem engednek a jelenben élni és visszahúznak.

  2. Az önmarcangolás… túlságosan is ismerős régről. Szerencsére már elengedtem a magam lufiját. Egy ideig nagyon furcsa volt üres kézzel állni – olyan üres. Sosem voltam hozzászokva, mert kiskoromtól kezdve folyamatosan kapaszkodtam abba a bizonyos madzagba. Most kezdem azt érezni így hosszú hónapok elteltével, hogy már nem zavar az egész. De az is lehet, hogy ez már nem is üresség, hanem a sok új dolog. Jó volt újra emlékezni erre, köszönöm neked! ^^

    • Erről szólt a bejegyzés, jó szót találtál, az önmarcangolásról. A lufi elengedése utáni üresség tényleg tud furcsa lenni és ijesztő, a szabadságunkkal meg kell tanulnunk bánni és élni. De megéri. Én köszönöm, hogy itt vagy és olvasol! 🙂

  3. Rájöttem, hogy elsőre miért nem vágtam le a lényeget. Sosem voltam önmarcangoló típus. Borzalmas gyerekkorom volt, így hamar rájöttem, hogy csak magamra számíthatok.

    Pont tegnap leveleztem egy elképesztően naiv és borzasztóan egoista lánnyal, aki folyton a környezet visszajelzésére vár, arra építi fel az egész életét. Már ott tartott a beszélgetés, hogy irigy lett rád (Tisztakékre), mert a te írásaidat jobban szeretem, mint az övéit. Tiszta vicc. És van ilyen, aki így éli az életét. Lájkvadász. Neki az a legnagyobb öröme, ha vadidegen emberek egyetértenek az általa összehordott dolgokkal. Na, hagyjuk is. 🙂

    Szóval én elég gyorsan rádöbbentem, hogy senki nem tartja értem a hátát, így a vélemények sem érdekelnek különösebben. Felőlem aztán bosszankodhatnak amiatt, amit csinálok, magasról teszek mindenkire. Eszem ágában sincs megfelelni másoknak. Örülök, ha a saját dolgaimat el tudom rendezni, semmi szükségem nincs arra, hogy mások ugassák el nekem, mit és hogyan kellene tennem.

    Ebből következik, hogy csak magamnak tartozom elszámolással (na meg persze a páromnak, akiért felelősséget vállaltam, de vele simán együtt rezdülünk, szóval ott ez nem is kérdés). Ha valamit elcseszek, akkor igyekszem mielőbb rendbe hozni, és próbálom nem kétszer elkövetni ugyanazt a hibát.

    Ezért nem értettem, hogy mi a baj a léggömbbel. Arra nagyon is szükség van, hiszen annak segítségével lehet a legtöbbet tanulni. Csak jól kell tudni használni a tapasztalatokat. De ez nyilván egyénfüggő is.

    Vannak, aki képtelenek kézben tartani az életüket, és felnőttként is elbotlanak a saját lábukban. Az ilyen embereknek biztosan nem könnyű, de azt is megfigyeltem, hogy pont ők hajlamosak a legjobban beleragadni a negatív érzésekbe, és akár éveken át is sajnáltatják magukat. Vagy épp ellenkezőleg: baromira elszállnak saját maguktól, és pont ezért nem ismerik fel a hibáikat.

    Nekik aztán hiába beszélsz léggömbökről, hiszen ők általában bűnbakot keresnek, akit felelőssé tehetnek a saját szerencsétlenkedésükért. És ha kell, akkor vissza fognak nyúlni a múltba, csak hogy találjanak egyet.

    • Én is erre az állapotra törekszem, amiről írsz, de még van hova fejlődnöm, mert hajlamos vagyok az önmarcangolásra, a túlgondolásra stb. Itt például az írásaimmal nem akarok megfelelni senkinek, csakis a magam elvárásainak. De persze, ha olyan olvasót találok/talál rám, akit valamiért megszólít az, amit olvas, az azért mindenképpen egy pozitív visszacsatolás és örülök neki. És hátha eljutott olyanhoz is ez a léggömb, akinek jól jött és megérintette. 🙂

      • Biztos vagyok abban, hogy sokan vannak. Amúgy pedig engem majdnem minden írásod “megszólít”, szóval már biztosan nem csinálod hiába. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s