zongoralecke

john-towner-125995.jpg

Szélesre nyitom szobám ablakát. Mélyeket és lassan lélegzem. Zajos, nyári este a nagyvárosban. Hallgatom. Nyugodtan dőlök hátra és érzem, ahogy az izmaim és a gondolataim is ellazulnak. Érzem a nyár lüktetését, szinte tapintani lehet az életet körülöttem. Színes, illatos, puha és a legnagyobb zajban is csendes. Aztán egyszercsak bekúszik a gondolataim közé finoman egy lágy dallam. Olyan mintha belőlem fakadna. Valaki a szomszédban zongorán játszik és én mintha egy filmjelenetbe csöppennék. Kicsit giccses, érzelmes és romantikus dallam, de mosolyt csal az arcomra. Teljessé egészíti ezt a néhány percet. Észrevétlenül görbíti valami a teret és elolvad bennem az idő. Egyszerre felejtem el a lényegtelent és gondolok a lényegesre. Az időn elmélkedem. Mostanában sokszor. Olyan hosszúnak tűnik egy-egy perc, vagy akár egy nap, máskor meg csak úgy elrepülnek az évek és ami a legfurcsább: örökké tarthatnak a pillanatok még akkor is, ha már végük van. És ilyenkor újra rájövök, hogy egy-egy ilyen örökké tartó pillanatért érdemes élni igazán. Mégha másoknak jelentéktelen is, vagy ha fizetnem is kell értük akár évekkel, akkor is. Akkor is, akkor is, akkor is. Nem félek ezekért a pillanatokért élni. Nem félek élni.
Ez a mostani pillanat valószínűleg csak számomra lesz emlék és csak számomra lesz jelentős. Annak a valakinek, aki a zongorán játszott mostmár lassan egy órával ezelőtt, talán csak a szokásos ujjgyakorlat percei voltak.

fotó: unsplash

Reklámok

zongoralecke” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s