leckék, tanulságok

2606a63505eb05cba26aa55ab824c8c1.jpg

Úgysem csak azt tanulod meg, amit már régóta sulykolsz magadnak magadba, halogatod, húzod, nyúzod, olvasod, nézegeted előlről-hátulról. Az úgy nem mindig megy. (Akinek mégis, az jelentkezzen!) Nekem legalábbis mindig sikerül a homlokomra csapni és meglepődve tudomásul venni, hogy olyan tanítást kaptam az élettől már megint, amiről nem gondoltam volna, hogy egyáltalán szükségem lenne rá.

Vannak olyan hibák, hiányosságok, vagy erősítésre váró területek, amelyekről tudom, hogy fejlesztésük szükséges. Tisztában vagyok vele, hogy például az önbizalmamra ráférne az acélozás, vagy a türelmetlenségemből sem ártana visszavennem, de egy sor olyan területe van a személyiségemnek, az életemnek, amiről mégcsak nem is sejtem, hogy változásra szorul. Pedig minden bizonnyal a figyelmeztető jelek lépten-nyomon előttem vannak… Valószínűleg nem tanultam meg jól figyelni és jól kódolni. Talán csak még nem tanultam meg, talán sosem fogom.

Aztán egyszer csak az arcomba csap valami, valaki, vagy éppen a saját testem figyelmeztet és azt vágja oda, hogy “A-a, ez így nem fog menni!” én meg úgy érzem magam, mint aki mély álomból ébred. Olyan álomból, ami nyomaszt, de mégsem egyértelműen rossz, aztán mikor felébredsz belőle és ízlelgeted, darabjaira, részeire szeded, rájössz, nem volt nyugtató és nem volt pihentető.

A legutóbbi ilyen “ébredés” után, most azon gondolkodom, hogy nem érdemes ekkora hangsúlyt fektetni a túlzott tudatosságra, vagy az örökös cselekvésre, ha úgy tetszik. Tudom, hogy ez manapság nem olyan népszerű álláspont, hiszen a csapból is a tudatos önsegítés fontossága folyik, én mégis úgy gondolom, hogy sokszor a tanulságok, vagy (élet)leckék nem a szépen csengő ígéretek, jól megfogalmazott “idézetek”, vagy szorgosan megtervezett fejlődési naplók segítségével érnek el bennünk. Persze nem állítom, hogy az előbbiek nem lehetnek hasznosak, sőt… Inkább csak elcsodálkozom azon, hogy néha olyan helyzetek állnak elő, amikből váratlan problémáim és egyúttal kézenfekvő megoldásai “hullanak a kezembe”.

Mindezek miatt azt gondolom, hogy a “túlcselekvés”, vagy “túltudatosság” nem mindig vezet célra. Néha jobban járunk, ha csak élünk, ha szembejön a lehetőség, döntünk, hogy élünk-e vele, vagy sem. Egy kis lazaság, vagy “nem cselekvés” sokszor többet tanít, mint gondolnánk.

fotó: pinterest

Reklámok

leckék, tanulságok” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én is inkább a lazaságot támogatom. Igazából észrevettem, hogy vannak emberek, akik képesek átesni a ló túlsó oldalára, ráadásul az a legszörnyebb, hogy még reklámozzák is. Egy bizonyos időintervallum még okés szerintem, viszont amikor valaki már évek óta csinálja… az azért már kicsit elgondolkodtató. o.o 1 éve ilyenkor én is megpróbálkoztam ezzel-azzal, viszont egy idő után nagyon nehéz volt megfelelni a saját magam által felállított elvárásoknak. Eléggé rugalmatlanná váltam, aztán persze történtek dolgok, amelyek ráébresztettek erre a tényre. Azóta próbálom ilyen “dolce far niente” szemszögből (is) nézni az életemet. ^^

    • Tényleg jó a lazaság és a lassúság, nyugalom. Sokat lehet tanulni ilyenkor is. Csak az a baj, hogy sokan erre akkor jönnek rá, amikor túlfeszítik a húrt és muszáj behúzniuk a kéziféket. Egyre több ismerősömnél figyelem meg, hogy túl/agyontervezik az életüket és közben elfelejtenek a pillanatnak élni. Nekem is néha tudatosan és erőből kell lassítanom. Persze a túlzás, a véglet nem jó egyik irányba sem, de bármilyen furcsán hangzik is, sokunknak a lazítást is tanulni kell. Éljen a dolce far niente! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s