a véletlenszerűség szépsége

 

f7859ee30906bb8beaf48e4224ba6bb7.jpg

Széttartó, széthulló darabok és szilánkok.

Úgy érezheted (vagy még inkább szeretnéd úgy érezni), hogy képes vagy összeragasztani őket, de valójában nem vagy az. Nem tudsz visszatáncolni a múltba, maximum egy helyben tudsz toporogni. Pont úgy, mint aki siet valahová, várja a buszt a megállóban, amire ha felszáll- azt hiszi- célba juttatja. De a busz nem jön. És még mindig nem. És nem is fog. Erre általában nem jössz rá.

Hajlítod és idomítod saját igazságod őhozzá, őérte, ő viszont saját igazsága foltját keresi. A lyuk, ami zsákján üresen tátong, csendesen fojtogatja.

Ugye tudod, hogy Te nem vagy folt? Új ruha kell. Mindig.

Azt hiszed, majd ha elérsz egy bizonyos kort, majd ha FELNŐTT leszel csupa nagybetűvel, értelmet nyernek a dolgok pusztán az idő múlása által, de valójában arra fogsz rájönni, hogy ugyanannyira vagy elveszett, mint annak előtte voltál. Az életed darabjai nem fognak összeállni. A darabok széttartanak, távolodnak és a ködbe vesznek. Talán majd a legvégén érnek össze, tudod, a végtelenben…

De amikor véletlenül meglátsz egy gyönyörű nőt, vagy férfit, a darabokat mégis új valósággá szeretnéd gyúrni. Ilyenkor az égre nézel, repülni akarsz és irigykedve figyeled a madarat, aki a mennyboltot szeli ketté. Mindezt azért, mert a valóság valójában már nem érdekel.

A valóság már senkit sem érdekel.

fotó: pinterest

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s