Mi a fontos?

103e9fba.jpg

forrás: Unsplash

Fárasztó és félelmetes, ha végig akarod gondolni, vagy akár csak eszedbe juttatni az igazán fontos dolgokat, mert azok általában fejtörést okoznak, cselekvésre és legfőképp változásra ösztönöznek. Ezért többnyire nem is teszed. Évek telhetnek el így. Külön világot vagy képes felépíteni, aminek az elterelés, a maszatolás, a kifogásgyártás és végső soron a hazugság az alapköve. Bizony. (A szemfülesebb olvasók tudhatják, hogy ha ugyan E/2-ben fogalmazom is általában az írásaimat, azért legtöbbször magamról beszélek. Bár az is lehet, hogy olyan nagyon szemfülesnek sem kell lenni ehhez. – a szerk.)

2016 nagyobbik felét már elhagytuk az úton és amellett, hogy eseményeivel, emlékeivel és gondolataival szépen-lassan belénk épül, azért én megfogadtam valamit ezzel az évvel kapcsolatban: más lesz. Egyszerű és semmitmondó fogadalom ez, de nekem sokat jelent, mert az első félév feltartóztathatatlan sodrása és eseményei utánra ígértem azt magamnak, hogy megállok kicsit meghallani a saját hangom és elindulni új utakat keresve. Hogy tegyek valami jót magamért, mert az nem önzőség. Hogy megbeszéljem magammal a fontos dolgokat, amiket hajlamos vagyok behajítani a szekrény mélyére és halkan rájuk csukni az ajtót, mégha az nyikorgásával azért jelzi, hogy nincs minden rendben és tenni kellene valamit. Aztán amikor elmegyek a szekrény előtt, sötétnek és félelmetesnek látom. Ez a sötétség pedig az idő előrehaladtával nemhogy csökkenne, de előszeretettel nő és terebélyesedik. Közben én meg úgy érzem, hogy egyre kisebb vagyok. Legújabb taktikai fegyverem ez ellen a nemtörődömség, ami már csak azért sem jó, mert a fontos dolgok így végképp homályba vesznek. Ha látom a sötétséget, akkor az legalább az arcomba vágja újra és újra, hogy kezdeni kéne vele valamit.

Nem kell itt egyébként véresen komoly helyzetekre és kérdésekre gondolni, olyanokra utalok csak, mint a testi-lelki egészség, párkapcsolat, vagy a karrier kérdése. Csupa pillekönnyű téma, amelyek kérdőjelekkel verik a szekrényemet belülről. És ezek a kézzelfogható kérdőjelek vasból vannak, amik ha áttörik a szekrény ajtaját, okozhatnak kék-zöld foltokat az embernek.

Ha most a blogomat egy színpadra képzelem, ahol az olvasók a nézők, akkor úgy érzem, ez lenne az a pillanat, amikor a hátsó sorokban morgolódni kezdenének egyesek azt kérdezve, hogy ez mind szép és jó, de kit érdekel? Nem látnám az arcukat, mert a színpadon állva megvakítana az arcomba világító lámpafény és ha elég bátor lennék hozzá, akkor válasz helyett visszakérdeznék, hogy mégis milyen műsorra váltottak jegyet? Miért jöttek be és ültek le? Nem mondok meg tutit, nem adok receptet senki kezébe a leírtakkal, inkább csak a kezemet tudom nyújtani egy érzés erejéig, hogy nem vagytok egyedül. Nem vagyok egyedül. Egyébként lehet, hogy a ti (nem mindig) láthatatlan tekintetetek többet ad nekem, mint amennyit én vagyok képes adni a leírt szavaimmal nektek. Erre azért térek csak ki, mert néha üzenetben, nekem szegezik ezt a kérdést.

Az írással most rákényszerítem magam, hogy azon gondolkodjak, amin kell(ene már egy jó ideje, ahelyett, hogy mások életét helyezném a sajátom elé). Mernem kell meglátni a homályban az igazán fontos dolgokat. Ugyan le lehet élni éveket, hosszú évtizedeket és még akár egy egész életet is úgy, hogy a homály homály marad, de ez is egyszerű választás kérdése. De egyébként ez a hozzáállás is legalább annyi, ha nem több erőfeszítést és energiát emészt fel, mint amennyi a szekrény mélyére nézéshez lenne szükséges. Már csak ezért sem érdemes szekrényben gyűjtögetni a nagy kérdéseket. Energiapazarlás meg önmagad elemésztése.

photo-1444492417251-9c84a5fa18e0.jpg

forrás: Unsplash

Idézőjeles kedvencem, amikor egy társalgást a “Mi újság?” kérdéssel indítanak és teljesen hidegen hagyja a másik felet a válasz. Mostanában szeretem olyanokkal körbevenni magam, akik azt kérdik, “Hogy vagy?” és érzem az érdeklődést szavaik mögött. Persze ők jóval kevesebben vannak, mint eddig a többiek voltak, de ez azt hiszem, így van jól.

Ha belegondolok, minden változás, vagy változtatás egy rendrakással és lomtalanítással kezdődik. Először ki kell dobni azt, ami feltart, gátol és lemerít, vagy csak a helyet foglalja, hogy a megmaradt fontosakat a helyére tudd rakni és legyen tered meg időd velük foglalkozni. Sőt ilyenkor elfeledett kincsekre is lehet bukkanni. Az újakról nem is beszélve.

Aztán ha ezzel megvagyunk, jöhet a tatarozás! Mindazt ami a jelenhez tartozik, ami itt van és megmaradt, óvni kell és vigyázni rá. Ennél a gondolatnál kopog be az egészség kérdése az ajtómon. Ha a háborúmra emlékeztek, akkor tudhatjátok, hogy van mivel foglalkozni és gyógyulni. De rá kellett döbbentenie egy percre a kórházi ágyaknak is arra, hogy a testemre vigyázni az egyik legnagyobb felelősségem, amit nem akarok továbbra is egy vállrándítással elintézni. A változás itt van, a változás én magam vagyok.

Ha a tatarozáson is túl vagyok és az alapok stabilak, akkor egyrészt nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy minderre van és volt lehetőségem, másrészt az építkezés fázisába léphetek. Na valahol itt tartok most. Egy csomó dolgot elengedtem, amit el kellett és amit nem volt érdemes a fókuszban tartanom, kevésbé érint meg már az akárkik véleménye, vagy adom át magam a hibáim fölötti kesergésnek. Ha építkezni kezdesz és ráadásul nő vagy, azért ilyenkor felerősödik ám az akárkik hangja, miszerint királynő vagy, meg túl független(?). Ha nem oldalbordaként tekintesz magadra, akkor azért nehezebb a dolgod. De ezeket a felületes véleményeket is meg kell tanulni a helyén kezelni. Megpróbálom nem mások szemén keresztül megítélni és legfőképp nem bántani magam azért, aki (nem) vagyok. Cserébe hálával gondolok minden napra és mosolyra.

Sokat kellett dolgozni magamon, a szekrény késztetett többször is futásra, de azért már nyitva az ajtó és jönnek sorra kifelé a sötétség kis szörnyei, amikkel igyekszem megbarátkozni. Hiszen azok is én vagyok. De ez még folyamatban van, ne gondolja senki, hogy valamiféle piedesztálon állva beszélek. Nincs erkölcsi fölényem, csak a tapasztalataimat osztom meg.

Fogok is még dolgozni mindezen, a munkának nem lesz vége. Mindenesetre már építkezek, már érzem, hogy valami új, valami jó közeledik. Most jön (jött?) el az én-időm/énidőm/én időm, kinek hogy tetszik.

Reklámok

Mi a fontos?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon jó írás, szerintem hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk a szekrényünk tartalmával, szóval csak biztatni tudlak, hogy hajrá! Én is igyekszem 🙂

    • Köszönöm. 🙂 Hatalmas bátorság, igen. Nekem néha elfogy, néha több van, nem könnyű dolog ez. De jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül ezzel a szekrénynyitogatással. 🙂

  2. Hát igen, gondolatokat ébresztő írás, és ez a lényege, többek között ezért is olvas az ember. Fontos, hogy időben rakjunk rendet, ne tornyosuljon és ne nyomasszon a ránk váró feladat. Előfordul, hogy szeretnénk túl lenni bizonyos dolgokon és, ha túl vagyunk hihetetlen megkönnyebbülést eredményez.

    • Köszönöm, örülök, hogy itt vagy 🙂 Minél előbb rakunk rendet, igen, annál jobb és könnyebb dolgunk van. A halasztgatás csak elmélyíti a problémákat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s