Na de mi legyen azzal a fránya bűntudattal?

A szépen csengő facebook-os, ki tudja kitől számazó idézetek, blogok, önsegítő könyvek azt mondják, felejtsd el a bűntudatot. A társadalom szűkebb-tágabb közegeiben pedig azt sulykolják beléd, hogy érezd, légy tudatában, ha eltérsz a “normálistól”. Na de most akkor ebből mit lehet kihozni?

photo-1471488738053-f147befc0689.jpg

forrás: Unsplash

Kezdjük onnan, hogy ha te még sosem érezted, sosem tapasztaltad meg, milyen, ha bűntudatod van valami miatt, akkor ez a bejegyzés nem neked szól. Mondjuk azért tanácsot adhatnál e sorok szerzőjének, hogyan kell úgy kormányozni a hajódat, hogy ezt a nyomasztó állapotot elkerüld. Mindenesetre azt hiszem, hogy a legtöbben ismerjük az érzést, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy nem teszünk semmit elég jól és mi sem vagyunk elég jók. “Elég jók”, na de mihez képest?

Gyermekkorunkban ezt meglehetősen ügyesen belénk nevelhetik például az “Edd meg az ételt, máshol éheznek!”, vagy a “Ne nyavalyogj, miközben én a belemet is kodolgozom ezért a családért!” mondatokkal, amiket akaratlanul elraktározunk és felnőttként belső érzésvilágunk állandó szereplőivé teszünk. Nem érezzük magunkat elég jónak, a cselekedeteink, az életünk nem elég jó ahhoz a bizonyos tökéleteshez képest. Mert bizony a perfekcionizmus fontos momentum a kirakósban. Állandósul a folytonos megfelelni akarás- akár másoknak, akár önmagunknak- és mi észrevétlenül örökösen készenléti állapotba helyezzük magunkat. Kontroll alatt próbáljuk tartani a viselkedésünket, eltűnik a spontaneitás, így pedig sosincs béke és nyugalom. A túlzott bűntudat megöli az élet örömeinek élvezetét.

Itt gyorsan hozzáteszem, hogy bizonyos fokú bűntudatra szükségünk van és hasznos lehet, mert megakadályozhat, hogy belső értékrendünknek ellentmondó dolgokat cselekedjünk, vagy ártsunk magunknak. Ebben a gondolatban pedig a saját, a belső értékrendünkön van a hangsúly.

És hogy jön a képbe a tökéletességre való túlzott törekvésünk problémája? Egyszerűen merevvé tesz és nem engedi meg, hogy a különböző élethelyzetekben elvárásaidat képes legyél alakítani és te magad képes legyél igazodni. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy valaki csak fekete-fehérben gondolkodik. Az élet pedig többnyire nem fekteti eléd az egyértelműen jó és az egyértelműen rossz utat, hogy neked gondolkodás nélkül csak rá kelljen lépned a jóra. Elég hülyén is hangzik ez így, nem? Van egy jó meg egy rossz út? Na de melyik melyik? És ki dönti el, hogy melyik melyik legyen? Aztán ha valamilyen módon kitaláltuk, hogy melyik melyik, akkor mi legyen azokkal, akik a nyilvánvalóan jó helyett a rossz irányba veszik útjukat? Ültessük el bennük a bűntudat magvait, amik majd elvégzik a szükséges rombolást az illetőben és ő majd visszatér a helyes útra…

Remélhetőleg nem gondoljátok ti sem, hogy ez a tuti megoldás. Az élet ennél sokkal színesebb, ennél sokkal többször két-, vagy akár ezerértelmű és legfőképp nem lehet minden ember számára egyformán ilyen, vagy olyan.

Mindebből csak az következhet, hogy nem feltétlenül fog minden döntésed a vártnak megfelelően elsülni és nem lehetsz biztos abban az első lépésnél, hogy hova fogsz eljutni az utolsóval. Ha ezzel a gondolatmenettel haladunk tovább, akkor mindebből az következik, hogy a hibák nem katasztrófák és a próbálkozás a legnagyobb érdem. Legalábbis én így hiszem.

Még egy fontos fogalmat szeretnék beemelni a gondolatmenetembe: ez pedig a megbánás. Biztos, hogy életed során fogsz hibákat véteni. Ezek után jön a “mi lett volna, ha…” kérdéskör, majd a megbánás, hogy a lehetőségek közül nem jól választottál. Megbánod a döntésed, vagy éppen a “nem döntésed” és ha nincs lehetőséged javítani a helyzeten, akkor ez az érzés egy idő után önmarcangolásba és önostorozásba csaphat át. Ezzel pedig csak magadat bünteted, ha nem vagy képes megbocsátani, tanulni és továbblépni a helyzetből.

A bűntudat megélése és a megbánás hozzátartoznak az érzelmi skálánkhoz és lehetnek hasznosak is, ezért nem értek egyet azokkal az üzenetekkel, amik fennhangon azt hirdetik, “Ne bánj meg soha semmit! Felejtsd el a bűntudatot!”, mert ezek az érzések is tanítanak, ha jól figyelünk.

Advertisements

Na de mi legyen azzal a fránya bűntudattal?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szerintem, ha sikerül Önmagaddal megelégedned, akkor elmúlnak bizonyos hátráltató tényezők. Ilyen a bűntudat is. Nálam, mindig akkor jött elő, amikor bizonytalan voltam magamban és a világban, cél nélkül lézengtem. Keress magadnak egyet, egy viszonylag nagy célt, amihez sok idő és fejlődés kell hogy elérd. Ezt a célt sose ereszd a szemed elöl és akár posztold ki a lakásodat kis fecnikkel, hogy emlékeztessen rá: pl.”2018.01.01 -re leadok 50Kg-ot a testsúlyomból és kicsattanó egészségben fogok élni!” Bármikor ránézel, mindig egy furcsa érzést fogsz érezni, ami különböző tettekre fog sarkallni. Ezek mind abba az irányba fognak tolni, hogy elérd a célodat. Amikor már lendületesen az utódon haladsz, akkor már a különböző hátráltató tényezők, elhalkulnak. Nem lesz bűntudatod, hogy elmentél egy hétvégét nyaralni és végigetted a jobbnál jobb falatokat, mert tudod, hogy a célodat megcsinálod és ez a plusz 1-2Kg ami feljött, bőven belefér. Természetesen lehet ettől jobb megoldás is, de a fenti sablon nálam működött, olyannyira hogy a múltam iránt se érzek már bűntudatot! Sok sikert kívánok neked!

    • Abban biztosan igazad van, hogy az önmagunkkal való megelégedettség nagyban befolyásolja, hogy érzünk-e bűntudatot bizonyos esetekben, vagy sem. A céltudatosság tényleg sokat segít, le tudsz rázni egy csomó felesleges negatív gondolatot magadról. Köszönöm a hozzászólásod! 🙂

    • Erről a mindent és mindenkit (?) behálózó közösségi oldalról is régóta tervezek írni, igen. Tud belénk verni torz gondolatokat és nekem is sokat segített, amikor egy csomó embert töröltem az ismerőseim közül. Egyelőre azt nem tervezem, hogy teljesen leválok róla, például ennek a blognak is van ott oldala, hasznos kapcsolattartáshoz is. De okosan kell vele bánni az biztos.

  2. Jó írás, sokat töprengtem, hogyan is reagáljak rá, mert éreztem, hogy reagálnom kell.
    És azt is tudtam, nem lehet egy mondatban.
    És lám, ma szembe jött a válasz. Bár “idézet” ez is, én egyet tudok vele érteni.

    És ezek nem is idézetek, hanem valami szemfelnyitó dolgok, amik segítenek eszünkbe juttatni olyan dolgokat, amiket már eleve tudunk, tudtunk, csak valahogy elfelejtettünk

    Persze, nincs harag, ha másképp gondolod, és törlöd a hozzászólást.
    Még egyszer gratulálok a gondolatokért, és akkor az idézet:

    ” Mindenkinek vannak olyan múltbéli tapasztalásai és dolgai, amire, ha a Mostani nézőpontjából visszatekint – ma már másként tenne. Lényegében ez az a híres megbocsátásnak nevezett dolog, amikor a Forrással való kapcsolt létállapotodból látod a múltbéli tapasztalásaidat, de már másképpen, egy teljesen új Fényben.

    A legfontosabb dolog, amit át szeretnénk adni nektek az, hogy ahogy keresztülmentél azokon a játszótéri tapasztalásokon egészen mostanáig bezáróan, a rezgésed olyan volt, amilyen, és azokat a dolgokat tapasztaltad meg, amiket azoknak az időknek a gondolatai, meggyőződési megteremtettek számodra.

    Vagyis egész idő alatt te is, és mindenki más is azt tette, amit a legjobbnak gondoltatok az adott pillanatban, az adott körülmények között, az akkori nézőpontjaid szerint, az akkori gondolataid szerint, amikor is a Vonzás Törvénye az akkoriban gondolt gondolataidra reagált az akkori gondolati meggyőződéseid lendülete következtében, az akkori összhangod vagy éppen összhangod hiánya alapján.

    Ha a Mostban, az összhangod helyéről újra visszatekintesz ezekre az eseményekre, az jótékony hatással lehet rád, és minden érintett számára is, mert az összhang állapotában a rendelkezésedre áll a benned élő Forrás tudása és szeretete, és ekkor a múltra áraszthatod a szeretetedet és a fényedet.

    Amennyiben viszont a Mostban úgy tekintesz vissza egy múltbéli eseményre, hogy az megbánást, rossz érzéseket kelt benned – akkor ebben az esetben a Mostban nem a Forrásoddal való összhangodat választod, nem a Forrás befogadó nézőpontját választod, hanem valami egészen mást. Ilyenkor nem a Belső Éned tudását, bölcsességét választod, amire az általad megélt tapasztalatok következtében tett szert. Ehelyett valami egészen más befogadását választod. És sok embernél bizony ez a helyzet.

    És amennyiben ez utóbbit választod, olyan érzésed támad, mintha csatornáznál, mert azt is teszed. Olyan érzésed van, mintha áramolnál, és áramolsz is. Csak éppenséggel nem az összhangban áramolsz, hanem azt az összes fájdalmat és szenvedést áramoltatod át magadon, amit menet közben megéltél. És ebbe nagyon mélyen bele tudsz merülni,és ez sok meglátást is hozhat, mert rezgésileg sok dologba bele tudsz érezni. Mi mégis arra kérnénk benneteket, hogy az alapján értékelj bármit, amit a Most hatalmában teszel – hogy az milyen érzéseket kelt benned Most.

    Az emberek sokszor kérdeznek minket a megbocsátásról. Szeretnék tudni erről a véleményünket. És erre a kérdésre azt szoktuk felelni, hogy értjük ugyan a megbocsátás elgondolását, de mi soha nem alkalmazzuk a megbocsátást. Ilyenkor az emberek sokkot szoktak kapni, amíg el nem magyarázzuk nekik, hogy mit is értünk ezalatt. Azért nem bocsátunk meg, mert eleve soha nem is gyűlölködtünk, tehát nincs is mit megbocsátanunk., hiszen soha nem kerültünk ki a Forrással való összhang állapotából.

    A megbocsátás mondhatni egy utólagos mechanizmus, amikor is megpróbálod jóvá tenni, rendezni azt, ahogy akkor viselkedtél, ahol akkor tartottál éppen. De a dolog bekövetkezte után lehetetlen bármit is jóvá tenni vagy rendezni, Csak annyit tehetsz, hogy Jelen Vagy a Mostban.

    Csak az lehetsz, aki most vagy. Csakis Most tudsz Jelen lenni. Persze a Mostban azt is előadhatod, amit valamikor korábban éltél meg, de azt is MOST teszed. Akár a múlton, akár a jövőn gondolkozol, azt ugyanúgy MOST teszed. Az egyetlen kérdés, aminek a feltevésére kérünk titeket, a következő: – Mi az, amit éppen MOST befogadok?

    Ha a helyetekben lennénk, és az összes ex-szerelmeteknek levelet írnánk, akkor az valahogy így hangzana: – “Kedvesem! Ha újra végig kellene ezt élnem, akkor pontosan ugyanúgy csinálnék mindent, mert akkoriban éppen ott tartottam, és képtelen voltam az akkori meggyőződéseimtől eltérően cselekedni. És egész őszintén szólva már nagyon elegem van ebből, és nagyon belefáradtam abba, hogy magamat bántom, amiért akkoriban nem tudtam mindazt, amit ma már tudok. Mind a ketten az akkori legjobb tudásunk szerint cselekedtünk, És köszönöm a kiterjedést. Köszönöm a kiterjedést. Köszönöm a kiterjedést. És köszönöm az ellentéteket, a kontrasztot. És ezt magamnak is ugyanígy megköszönöm. Olyan ellentéteket éltünk meg, ami mind a kettőnk számára egy kiterjedést okozott, és én nagyra értékelem a saját kiterjedésemet. És most már minden nap minden egyes tudatos pillanatában arra törekszem, hogy összhangban legyek azzal, aki valójában vagyok, mert látni akarom a szépséget, amiről tudom, hogy jelen volt benned, de akkoriban képtelen voltam azt meglátni, mert nem tartottam ott, nem voltam az összhang állapotában, ”

    Soha ne mondd azt magadról, hogy rosszat tettél, mert semmi sem választ el jobban attól, aki vagy, a Forrás Energiával való kapcsolatod értelmében, mint az, amikor megítéled magad egy múltbéli viselkedésed miatt.

    ~ Abraham-Hicks~

    • Örülök, hogy tetszett és hogy úgy érezted, reagálnod kell rá. Mindig jó ezt olvasni. Nagyrészt egyébként egyet is értek az idézettel, minél kevesebb dolgot bánsz meg és gondolsz vissza rá rossz érzésekkel, annál inkább élsz, érzel és gondolkodsz önazonosan és annál kevesebb dolgot kell megbocsátanod. Főleg magadnak. Viszont ezt nem könnyű a gyakorlatba átültetni. De a próbálkozást sem szabad feladni. 🙂

      • Újra olvasva az írásodat, a hangsúly, szerintem, a belső értékrenden van.
        Mindenkinél eljön, vagy nem, előbb utóbb az az idő, amikor elkezd befelé figyelni.

        Akinél nem, az nagyjából ezt mondja, és most bocsánat, “a mai eszemmel, még a 20 éves farkammal ezt még ezt csinálnék másként.” De még ennyire sem konkrét, nem gondolja végig, csak mond egy “nagyot”, mindent másképp csinálnék!!!

        Aki kezd magára figyelni, előbb utóbb rájön, mondjuk én majd ötven évesen,
        hogy visszanézve,akár 20, vagy akárhány évesen, akkor ott, abban a pillanatban,
        akkori tudásommal nem tudtam volna másképp csinálni azt, amit épp csináltam.

        A mostani tudásommal igen, de az akkorival nem.
        Mert, igaz, nem voltam tudatában, de a belső értékrendem szerinti szerintem jó döntést hoztam.
        Hogy ma másképp látom?
        Lehet.
        De most most van.
        Most is kell döntéseket hozni. A mostani tudásommal szerint.
        És mivel a belső értékrendem rosszat nem akar, ezáltal nem tudok rossz döntést hozni.

        Persze, lehet rágódni múltbéli, mi lett volna,ha dolgokon, csak van-e értelme?
        Kivéve, ha bele szeretnénk betegedni…

        • Nem mindenki hozza meg a döntéseit a belső értékrendjével összhangban, legtöbbször ez okoz komoly problémát. Legalábbis körbenézve a környezetemben, ezt látom. Sokféle bűntudat létezik és olyan is van, amikor azért van bűntudatunk, mert ennek a bizonyos saját, belső értékrendnek mondunk ellen napról napra. Aztán vagy képes megrázni magát az, aki érzi és meg tudja fogalmazni magának, hogy hol van a problémájának a forrása, vagy nem.
          De ha azt veszem alapul, amit írsz, hogy az éppen aktuális értékrendemnek megfelelő döntéseket hozok 10-20-30-x évesen, akkor azt hiszem valóban kevésbé van okunk bűntudatot érezni. De egyébként ahhoz, amit te is írsz, hogy nem érzel bűntudatot azért, ahogy döntöttél a múltban, el kell jutni. Ez egy könnyen leírható felismerés, de a gyakorlatban magunkévá tenni ezt a fajta gondolkodást nagyon nehéz. Saját bőrömön tapasztaltam meg, tulajdonképpen bele is betegedtem, ahogy írod. Innen indultam, ebből a helyzetből próbálom átértékelni a döntéseimet, a múltat és eljutni oda, hogy beérjen a felismerés, hogy az akkori értékrendemnek megfelelő döntéseket hoztam, ami akkor és ott nem lehetett volna másképp.

  3. “Ez egy könnyen leírható felismerés, de a gyakorlatban magunkévá tenni ezt a fajta gondolkodást nagyon nehéz…”

    Igazad van, nem könnyű.

    Nekem is ráment úgy 7-10 év…

    Persze, ha eljön a felismerés, onnantól már kezd könnyebb lenni minden.

    Ja, és én is bele kellett betegedjek, hogy megálljak, és kezdjek másképp
    gondolkodni. “Hozzáértők szerint”, nem muszáj bele betegedni, de mi, én, még ott tartok
    tudatilag, hogy kellett…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s