Csillám

daniel-jensen-363755-unsplash

Nem vagyok teljesen megbarátkozva ezzel a szóval, de akárhogy töröm a fejem, nem találtam jobbat. 

Szavanként csöppen szét az elterülő időben az a semmi, ami én vagyok. Csillám. Mérhetetlenül egyedül vagyunk mindenünkkel és ezzel, ha tudat alatt tisztában is vagyunk, a felszínen nem tudjuk. Nem is bír el mindenki a gondolattal. Sőt legtöbben minden küzdésünkkel ellene dolgozunk. Megpróbálunk kitérni előle, elbújni, elfordulni tőle, utálni, kikerülni és otthagyni. Egyedül hagyjuk magunkat. Otthagyunk magunkból egy értékes darabot. Közben pedig ugyanekkora erővel próbáljuk másokra kenni mindezt, hogy az ő hibájuk, de ugyanakkor kérleljük is őket megállás nélkül, hogy segítsenek, legyenek egészek velünk, legyenek helyettünk segítőink, oldják meg, csinálják meg, mondják meg…

De ugyan szegény többiek mégis mit tudnak ezzel kezdeni? Meg tudják oldani vajon? Vagy csak hosszabb-rövidebb ideig elkendőzni tudják? Cipelni a terheinket helyettünk? De előbb-utóbb -ha ezekre várunk- a másikkal való kapcsolatunkban minden kört lefutunk, körbe érünk és a kitérő karikák után mégis ott kötünk ki, hogy valami nincs megoldva, valami nem kerek. Kétségbeesett végszavaink lesznek, mert makacsul a másik a megoldás, mindig a másik, neki kell megtennie…

Dehogy kell!

Közben pedig annyi mindent és mindenkit elszalasztunk. Elszalasztjuk, hogy mi adjunk. Pedig… olyan gyönyörű ez a megvillanó, szétáramló, beleolvadó valaki, aki annyira senki, hogy fontos része az egésznek. Csillám. Olyan könnyű is lehet szeretni ezt a valakit, odafigyelni rá, meghallgatni és értékelni. Legyél ott vele a kíváncsiságoddal időtlenül.

Utána pedig adj és szeresd a többieket is.

 

kiemelt kép: Unsplash (Daniel Jensen)

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s