Sokadik nyár

victor-freitas-656091-unsplash.jpgHova gurult? Nem találjuk. Kiömlött, szétfolyt, elterült, véget ért, elmúlt és elbújt. Oda lett. Pedig csak a szemünket csuktuk be egy pillanatra, pedig csak nem akartunk egy szusszanásnyi időre odafigyelni. Volt helyette sok minden más és közben észrevétlenül eltelt nem egy, hanem sok nyár.

Ehhez képest azóta is ott kallódik, merthogy nem tűnt el nyomtalanul. Csupán csak senki sem figyel rá. Némán tűri. De az is lehet, hogy tűrnie sem kell, egyszerűen csak nem érez. Ott is el van. Csendben pihen. Közben kopik. Régi virág illatának már nyoma sincs. Pedig milyen üde volt egykor! Nem is volt az talán olyan régen. Ontotta illatát, fénye beragyogott mindent és sugározta az életet. Egy hatalmas, megkérdőjelezhetetlen és vitán felül álló igen volt a mindent beborító nemek tengerében. Na meg gondtalan és átgondolatlan. Olyan szélfútta, napcsókolta. Kócos. Kiforratlansága és tökéletlensége viszont a minden volt a számunkra. Szerettük és dédelgettük. A hiány és a semmi ellenszere volt, melyek szorítása ellen mérhetetlen erővel hadakozunk azóta is. Csak mostmár taktikát váltottunk a harcban és más eszközöket vetünk be a siker érdekében. Persze a várva várt siker nem jön, vagy ha mégis, akkor gyorsan múlik.

Most pedig feltartóztathatatlanul itt a sokadik nyár. Forró, napsütötte, a homokban elnyúló, fűben hempergő, perzselő széllel, vagy lehúzott redőnyök mögül kifelé pislogó. Ilyenkor megnyúlik az idő is. Elveszíti a hétköznapokon megszokott rohanó, peckes és tempós jellegét. Kényszerből ugyan még, de megpihen. Máshogy kezd gondolkodni, mint általában, meghallja a saját hangját, érzései a felszínre tolakodva formálódnak értelmezésre váró jelekké és tervezésre meg cselekvésre sarkall. Ez meglehetősen kényelmetlen és feszengésre okot adó tulajdonsága. De ez ellen nem tehetünk semmit, ilyen ez a nyár! A pihenés alatt ad időt meghallani, amit meg kell. Fújja felénk a változás szelét, hűs habokkal simogat, kényezteti érzékeinket, hogy eszünkbe jusson, milyen a jó. Milyen, amikor minden jó?…

De vissza az elejére! Ami elgurult, az még mindig ott van, ahol hagytuk, bárhol is legyen az. Akár a sokadik nyár idején is ott figyel és vár. Emlékszem, vászonszalvétába csomagoltuk nagy odafigyeléssel, nem pedig eldobhatóba. Mégis eldobtuk. Ki érti ezt? Elfordultunk tőle, egy időre talán el is felejtettük. Hogy ehhez volt-e köze az akaratunknak, vagy bármilyen szándékosság meghúzódik-e mögötte, azt nem tudom. Mindenesetre lett más helyette. Próbáltuk pótolni műanyaggal, egyszer használatossal, mindig mással, mindig valami újjal.  Lett sok mindenünk. Aztán még több. Tobzódtunk. Kiabálni kezdtünk, hogy elnyomjuk azt a belső hangot, ami ekkorra már minden erejét összeszedve figyelmeztetni próbált, hogy valamit hátrahagytunk. És hatalmas zaj lett, eget rengető, földindulás. Mindenki más is hangosabb akart lenni a többieknél, de persze leginkább saját magánál.

Kényelmetlen lett egy idő után mindez. Fenyegetővé nőtte ki magát a helyzet, zsarnokai lettünk egymásnak és egyúttal erőszakos koldusai a világnak. Hosszú út vezetett idáig. Álmatlan és süket. Üressé vált és szemmel láthatóan végessé. Azt hiszem, leginkább nyáron érezhető ez az üres és súlytalanságától nehéz állapot. Télen lehet várni meg hiányolni a nyarat, néha ebben áll a nyár legfőbb értéke, de amikor itt van és teljes erejét megmutatja, tudod, hogy nem lehet már olyan őszintén hazudni, olyan hittel, mint télen. És ez a meztelenre vetkőztetett állapot késztet arra, hogy szembenézz. Mit látsz? Mi az, amit elhagytál az úton?

Természetesen nem vetíthetőek mindenkire a leírtak. Nem mindenki hagyta hátra azt a bizonyos valamit. De sokan érezhetik úgy -főleg a sokadik nyáron-, hogy a hőség óráiba dermedve, a mozdulatlan forróságba süppedve, a belső hang figyelmeztetni próbál valami rég elfeledettnek hitt dologra.

És hogy ki mit hagyott hátra? Nem tudom. Egy megvalósításra váró álmot, az önkifejezés egy formáját, egy, a mostani életedviteledhez meghökkentően nem passzoló célt, emberséget, vagy akár egy ki nem mondott szót, egy meg nem történt ölelést… bármit, amivel még van dolgod. Abban pedig biztos vagyok, hogy ha ezt olvasod, még visszamehetsz megkeresni belőle valamit, mert még mindig ott van, ahol hagytad.

 

kép: unsplash

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s