#naplóm 1.

Folyamatos a párbeszéd és a billegés a magát megmutatni akaró és a befelé forduló lírai énem között. Mit kezdjek ezzel? Naplót írok online! Terveim szerint ebből sorozat lesz a blogon.

Időközönként meg kell állnom és megvárnom, míg idebenn elcsendesedik a mindennapok zúgása. Legtöbbször elmosódnak fölülem a hétköznapok, mint amikor a festő elkezdi a képét és az első néhány ecsetvonás után elmázolja az egész vásznon a festéket és kezdi előlről. Így jönnek-mennek a hetek, sőt hónapok.

Néha azonban jó és szükséges kinézni e mögül a vászon mögül és önvizsgálatot tartani. A világ, a rohanás persze ez ellen dolgozik és irgalmatlanul ritkulnak a csendjeink is. Egy kis idő elteltével néha pedig azon kapjuk magunkat és a körülöttünk lévőt, hogy nem történik semmi a nagy sietség közepette…

Útkereszteződéshez érve óhatatlanul is megállok töprengeni azon, hogy 1. egyáltalán jó helyen járok-e és jó volt-e a döntés, ami idáig elhozott, 2. merre is vegyem az irányt ezután. (Egyébként nem tudok úgy naplót írni, hogy leírjam, ma ezt és ezt csináltam, amitől így meg így éreztem magam. Na jó tudok, csak azt nem online.) Szóval az ilyen elgondolkodások közben, -amire remélem nemcsak nekem van szükségem,- elemezni kezdem a viselkedésemet és különböző régi-új felfedezéseket teszek ezzel kapcsolatban. Jöjjön ebből néhány!

Sokszor rögtön akarok mindent. Máskor pedig tehetetlenné bénítanak a félelmek. Mostanra belátom, ez így van jól. Nincs olyan élet, ahol mindig minden patent, sem olyan, ahol örökké balul sülnek el a dolgok. Sokszor szürkébb vagyok bárkinél és egyúttal (azt képzelem) láthatatlan, máskor pedig nem tudok nem kitűnni. Utóbbi helyzet egy a gyomromból induló, vagy zsigerinek mondható érzésből indul és nem enged gondolkodni, csak a cselekvést hagyja meg. Ezért végtelen hálás tudok lenni, mert egyébként pedig hajlamos vagyok túlpörgetni magamban mindent és mire ezzel a pörgetéssel végzek, huss, elillant a lehetőség. Mindezzel nem dicsekszem és nem szégyenlem.

Ritkán ugyan, de van, hogy jól időzítek. Ez persze nemcsak rajtam múlik. Szerelmes is csak olyan valakibe lehetek, akibe tudok. De olyankor akár első pillantásra is és ez nem zárja ki egyáltalán azt sem, hogy tévedek és nem olyat választok, akit kellene. Apropó, kellene…

Megannyi tökéletes családdal találom magam szemben mostanában, olyanokkal, akik a szent cél: a család kedvéért lemondtak önmagukról, de legalábbis felfüggesztették a keresését. Kívánatos állapotként láttatják mégis önmagukat és ebben az “önmagukban” masszaként a család minden tagja értendő. Közben valamiért azt érzem, miközben rájuk figyelek, hogy elengedtek magukból valamit, ami így egyre messzebb sodródik tőlük. Majd néhány évtized múlva kapkodnak és futkároznak fel-alá, mint aki indulás előtt nem találja a lakáskulcsot és minden másodperccel közelebb kerül ahhoz, hogy elkéssen onnan, ahova indul. Pótol-e mindent a család? Nyitva hagyom a kérdést egyelőre.

Szabadon formálódom és néha formálom magam, amerre érdeklődésem, tehetségem, a félelmeim és a körülmények engedik. Ami pedig új megfigyelésem, hogy vissza akarok adni ebből az egészből valamit. Hogy kinek szól ez a vissza, azt nem tudom és nem mindig lövöm be jól az irányt még. Itthagyni valamit és hatni. Megmutatkozni. De ugyanúgy támasznak lenni. Jobb lenni annál, aki tegnap voltam, ugyanakkor napról napra visszatalálni ahhoz az ősforráshoz, ami belőlem fakad.

Közben telnek az évek. Az idő most abban mutatja meg jelentőségét, hogy a gyerekek felé tereli a figyelmem. Ki tudja, mikor mihez van késő… A szerelem mindenesetre veszített jelentőségéből, ha ugyan ezek a dolgok nem zárják ki egymást. Mélyebben foglalkoztat a másokról, a gyengébbekről, a tapasztalanatlanabbakról való gondoskodás vágya, minthogy megtalálom-e őt…

Megoldani. Számítani. Nevetni. Szeretni. A sorrend változtatható.

Reklámok

#naplóm 1.” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: #naplóm 2. | Tisztakék

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s