Mit kezdünk a hatalommal?

Mindenki másképp tekint rá, de egy biztos: vonzódik hozzá. Na meg másképp kezeli, ha megszerzi. Mi az?

forrás: Unsplash

Nem más, mint a hatalom, amihez mindannyian viszonyulunk valahogy. Repülünk rá, mint légy a légypapírra, ha csak egy kicsit is kapunk belőle, vagy vonzódunk önkéntelenül ahhoz az emberhez, akiről feltételezzük, tudjuk, hogy hatalommal bír. Sokan megrészegedünk és megpróbáljuk sokszor kicsinyes bosszúra felhasználni akár régi, gyerekkori sérelmekre reagálni ezáltal. Persze nem mindenki viszonyul így hozzá, vannak, akik képesek jól bánni vele.

De lépjünk eggyel hátrébb. Mit kezdesz azzal, ha figyelmet kapsz? Érzed-e a felelősségét, hajt-e igazán előre, hogy számít, amit gondolsz, mondasz, vagy teszel? Ha valaki figyelmet kap, a személyisége sokszor őszintébben mutatkozik meg, mint egy alárendelt szerepben. Megláthatjuk, hogy mik a frusztrációi, félelmei, görcsei, víziói, de azt is, hogy miként tekint embertársaira és közöttük önmagára. Volt alkalmam olyan emberek társaságában lenni, akik kisebb-nagyobb hatalommal bírtak és ezen keresztül próbáltam megismerni őket, magukat. Beszédes volt egy-egy gesztus, mert kevésbé gondolják át, fontolják meg ugyanis a hatalom birtokosai, hogy miként nyilvánítanak véleményt másokról, könnyebben hoznak meg emberi sorsokat befolyásoló döntéseket akár egy átgondolatlan tollvonással és hajlamosak elfelejteni, hogy nem érünk többet egymásnál hierarchia ide, vagy oda… Sok-sok rossz és kevéske jó tapasztalatom van a hatalom birtokosaival kapcsolatban.

Talán az egyik legfontosabb felfedezésem volt, hogy ők is szoronganak és félnek. A hatalom hierarchiát feltételez, ezért nem meglepő, hogy mindenki felett van egy további valaki, akinek meg kell felelnie és valljuk be, sokszor irreális, nyíltan embertelen, szélsőséges esetben egyik napról a másikra változó elvárásokkal szembenézve, amiknek már semmi köze ahhoz, hogy a közösséget, vagy a t szolgálják. Az ilyen emberek kettősségben élnek, -legalábbis azok, akik képesek és akarják átlátni a helyzetüknek ezt a természetét-, ami iszonyú munka, rengeteg energia és végső soron elemésztő erejű. Megszűnik az önálló és szabad akarat, felborul a munka és a magánélet egyensúlya, károsodik az egészség mind fizikai, mind mentális síkon és összességében korlátozott lesz az egyén szabadsága. A magányosság is abszolút jellemző rájuk minél magasabb pozíció, minél nagyobb hatalom összpontosul a kezükben. Talán nem túlzok, ha azt mondom, sok emberi roncsot csinál a hatalom manapság emberekből. Nem minden esetben, de sokszor ez az a csomag, amiről “elfelejtenek” beszélni, vagy egyáltalán gondolni rá és csak azt a tetszetős és csinos kis képet hajlamosak maguk elé festeni az emberek, hogy a hatalom az elismerés, erő, nívó, státusz és persze pénz. Az ár, amit sokszor a hatalom birtoklása kíván, homályba vész és csak akkor jössz rá, hogy nem egy rózsaszín álomba csöppentél, amikor megkapod ezüsttálcán és élned kell vele.

A hatalom szerintem a fentieken túl valami más is. Ahogy néhány gondolattal korábban írtam, felelősség legfőképpen. Ahhoz, hogy a felelősséggel megtanuljunk jól bánni, munka, idő és kudarc is kell. Meg kell érezni, meg kell tapasztalni, hogy milyen a hierarchia alján lenni (kivételes emberek itt is lehetnek, akik a lépcsőfokokat kihagyva egy vezető pozícióba csöppenve bánnak jól a megszerzett lehetőségeikkel) és úgy általában ez után lehet hitelesen, szívvel és ésszel irányítani másokat.

Emberismeret és empátia nélkül sincs jó hatalomgyakorlás, hiszen a hatalom csak a szociális térben értelmezhető, mások felett van befolyásod akár az ő akaratuk ellenére is, sőt kifejezetten sokszor úgy. Ha nem vagy képes átlátni és átérezni a másik gondját, baját, örömét és helyzetét, nem vagy képes vezetni sem a közös cél elérése felé. Nem vagy képes a célt egyáltalán közössé tenni. Nem fogod tudni azt sem, hogy meddig mehetsz el a cél elérése érdekében és mikortól billen át a mérleg nyelve, amikor már nem a cél lesz a fontos, hanem az emberek jól léte. Néha el kell engedni a célt.

Nem azért kapod, vagy szerzed a hatalmat, hogy kis túlzással istenné lényegülj általa. Nem vagy több, mint az az ember, aki a mai materiális és erő(szak) leuralta világunkban a piramis legalján létezik. Több csak korábbi önmagadnál lehetsz. Emberi mivoltodban viszont nem állsz felette senkinek. Ezt fájó mértékben felejtjük el, de legalábbis buta és vak erőszakkal hitetjük el magunkkal, meg persze másokkal az ellenkezőjét. Ha a hatalmaddal jól bánsz, ezt már biztosan tudod.

A hatalom tudás, ami feltételez egyfajta szakértelmet, hozzáértést. Félve kérdezem, ez megvan a kellő mértékben a legtöbb vezetőben? Tudnak-e élni a megszerzett tudásukkal és a közösség javára használni (ha van nekik, ilyen természetesen)? Vagy még egyet hátra lépve, szükséges-e ma egy vezetőnek egyáltalán szakértelemmel rendelkeznie? Legtöbbször az erő dominál, a propaganda, a hagyomány, vagy az anyagi javak, amikor valaki hatalmat szerez. Talán mégis értékesebbnek tűnik a tudás, az információ és a személyes adottságok, képességek által birtokolt hatalom.

Apropó, személyiség. Kell-e karizma, személyes adottság és tehetség manapság a hatalom megszerzéséhez? Vagy úgy általában, mennyit nyom a latba, hogy valaki olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket képes és akar a közösség javáért használni, a többiek életének jobbá tételére fordítani? Szerintem ez is elengedhetetlen, ha jól akarunk bánni a kapott hatalommal. Az ugyanis nem szabad, hogy önmagáért és ezáltal üresen létezzen csupán. Kell, hogy legyen másokat is szolgáló célja, valami jó, valami több, mint annak az egyénnek érdekei, aki gyakorolja.

Lehet jól csinálni és kell is. Mégha körbenézve legtöbbször az ellenkezőjét tapasztaljuk is. Felelőtlenül és önzőn bánnak vele. Nem becsülik meg. De alázattal, tanulással, idővel, bukással és sikerekkel, használhatod te is. Próbálj meg belőle többet és jót kihozni.

Mit kezdünk a hatalommal?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Sokszor felmerült bennem is: az számít igazán, hogy a megszerzett hatalmat mire és hogyan használja fel az ember.
    “Betonba öntjük önmagunk szobrának talapzatát, s hódolunk önnön dicsőségünknek? Elhitetjük magunkkal, hogy különbek vagyunk másoknál tudásunk által? Én elkövettem ezt a „hibát”. Az „emlékezz, honnan indultál, s nézd meg, mi vagy most”, a „Bólogató János voltál, s most véleményed felvállalva kitartasz mellette”, valamint a „tudásod, mit kitartásod által önerőből szereztél meg, megfizethetetlen” elixírekbe mártottam be magam a fülem tövéig, s engedtem, hogy ego-m e balzsamok által átvegye a teljes mértékű irányítást. Ha valami értelme volt, hát annyi mindenképp, hogy mára már tudom, mire képes. Testközelből tapasztaltam meg. Ezért inkább hálás vagyok, mint bosszús, hogy ez megtörténhetett.” – részlet egy korábbi írásomból.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s