körforgás

… végülis nem vagyok más, mint a fák lombkoronáinak tánca a szélben, vagy a tó felszínét cakkozó esőcseppek hada, a nyári napsütésben felforrósodott aszfalt, a rózsaszín és narancs naplementében elsuhanó autó, a meztelen combomra csöppent fagyi, vagy a zongora hangjaira táncoló hópelyhek hullása. Egy mozdulat vagyok, egy apró gondolat, egy röpke érzés. Tálcán kínált lehetőség csomagolásban. Hit vagyok és remény, sőt csupa félelem. Porszem. A legnagyobb álmom, hogy kifejezhessem magam. A kifejezésnek pedig formát találjak, mert most alaktalanul bugyog bennem és bármilyen irányban képes testet ölteni, ha hagyom neki. De általában nem hagyom. Amikor pedig mégis, az a szabadság. Nehéz nem gátat szabni neki bűntudattal, kishitűséggel, szégyennel és megalkuvással. Vagy éppen csalódások nyomán szőtt önféltéssel, amiben eldugom magam magam elől is. Ha az utóbbiakat művelem, egy idő után elfogy az erőm és fáradt leszek. Végtelenül fáradt. Meg üres, mint egy magára hagyott és célját vesztett játékbaba. Eltűnök magamból és csendben kopni kezdek. Gyávaság leszek és kétség és lustaság. Ám, amikor újra erőt nyerek -mert olyan nincs, hogy nem nyerek-, akkor minden piros és kék és zöld és fényes. Élő tulajdonképpen. Hallom újra a zenét, merek érezni, tudom a lehetségest, látom a célt, kevesebbet kérdőjelezek meg, nem leszek kevés magamnak, megengedem, hogy szeressenek, írok és ilyenkor …

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s