megérkezések, elindulások

Kép

 

Sokan hagyták már el. Sokszor kellett búcsút mondania olyanoknak, akiket soha nem akart elengedni. Sokszor változott már meg gyökeresen az élete.

Mindig újra kellett kezdenie. Egyedül. Önmagát kitalálva, újraépítve. Menni és újrakezdeni. Nehéz az ilyen élet.

Régen úgy gondolta, hogy egy szerelem majd kézenfogja és végigvezeti az útján, kijelöli az irányt és ezért hozzákötötte magát a másikhoz. Lassan, de biztosan függeni kezdett a másiktól. Úgy érezte, megérkezett, megtalálta a helyét. Előbb talált társat és csak utána határozta meg céljait, vágyait a másikat figyelembe véve.

Míg gyerekként a szülők jelölik ki életünk fő csapásvonalait, kényelmesen vagyunk, gondtalanul. Aztán amikor eljön a felnövés és már magunk választjuk ki barátainkat, azokat, akikkel körülvesszük magunkat, a szerelmet. Sokan ilyenkor úgy viselkednek, mint a megriadt gyerekek, akik nem tudnak mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal és elfelejtik magukat előtérbe helyezni, elfelejtik az önmegvalósítást. A másikkal való kapcsolatnak rendelik alá magukat. 

Ösztönös viselkedés ez és egy bizonyos szintig szükséges kompromisszum is, hogy ne maradjunk egyedül.

De van úgy, hogy teljesen megváltoztat valaki, kifordít önmagunkból és amikor egy ilyen valaki elhagyja az általa felépített, majd egy pillanat alatt romba döntött embert, hát, utána szörnyen fáj a felépülés, az újrakezdés. Van, akinek nem is sikerül.

Neki már többször jutott ez a feladat, felépülni romokból és elindulni. Újra kitalálni, ki is ő, mit is akar, merre induljon. Nehéz, de tulajdonképpen lehet ez egy jobb felé terelés is volt a sors részéről. Már ha létezik sors, vagy bármilyen felsőbb erő, ami vezet minket utunkon.

Valamiért mindig visszakapja az önként eladott szabadságát. És most csak reméli, hogy minden újrakezdéssel több és erősebb lesz. 

Viszont most el is bizonytalanodott. Meg fog érkezni valaha? És ha igen, hova? Van-e egyáltalán hova megérkezni? Van egy hely, amire azt mondhatja majd, hogy az övé, vagy az egyetlen ami valójában létezik, az az út, az örök kérdezés, az újabb és újabb célok felé indulás?

A bizonytalanság megerősödése mellett azonban még valami megváltozott benne: már nem tud egy helyben maradni. Úgy érzi, mennie kell, hogy a kérdéseire választ kapjon.

Reklámok

önzőség

A szeretet nem kér és nem követel. Ha igazán szeretsz valakit, akkor látod, hogy mi jó neki. És azt is felismered, ha te nem vagy az, akivel együtt kell lennie. Akkor és ott el kell hagynod, egyedül kell hagynod. Nem lehetsz önző, nem nézheted csak azt, hogy mi jó neked, hogy te mit szeretnél. Az most másodlagos, mert szereted. Az igazság pedig az, hogy te sem töltheted olyannal az idődet, akitől nem kapsz annyit, mint amennyit te adsz neki.

Az igazán őszinte és tiszta szerelemben, vagy szeretetben saját érdekeid elé helyezed a másikat és ha érzed, hogy nem te vagy a legjobb neki, akkor elengeded. Nem kötöd láncra őt és a saját boldogságodat is.Neki egyedül kell járnia az útját, önmagának kell felépülnie a régi sebeiből, egyedül akar küzdeni.

Szereted és éppen ezért elengeded a kezét, mert érzed, hogy nem boldog veled. Így pedig te sem lehetsz az. A dolgok ilyen egyszerűek.

Még akkor is, ha fáj.

Volt.

Volt.

Volt. Sosem szerettem ezt a szót. Mindig az jutott róla eszembe, hogy mennyi mindenem volt, ami már nem az enyém és, hogy mennyi mindent átéltem, ami már nincs többé. Sokszor kellett akaratom ellenére elengednem olyanokat, akiket megszerettem. Az ilyen dolgok fájdalommal járnak és -ha szerencséd van- egyszer csak beérsz tőlük. Megtanulod értékelni azt a pici jót is, amit kaphatsz, megtanulsz a jelennek élni és nem hezitálni, mert rájössz, hogy minden változik és semmi sem örök.