… is képes arra, hogy észhez térítsen.
Ismerős az a helyzet, amikor valaki, bárki egyetlen meggondolatlan mondatával betalál a dolgok közepébe? Amikor szó szót követ, beszélgettek, eregetitek gondolataitok papírsárkányát és teljesen váratlanul belédhasít a felismerés, hogy képes vagy brutális butaságokat beépíteni a gondolataid közé.
Észrevételnül és szinte betonbiztosan kerülnek téves eszmefuttatások a te rendszeredbe is. Észre sem veszed. Elfelejted időközönként kérdőjelekkel bombázni magad és nagytakarítást tartani a fejedben, hogy észrevehesd, valami nem stimmel.
Bebetonozol a gondolataid közé egy elvárást, egy ítéletet, egy választ, egy képet a másikról, egy képet magadról, egy tévesen végigzongorázott következtetést és ezeket képes vagy akár évekig is a világlátásod szerves részeként magaddal vinni mindenhová. Aztán mindez a valóság és a tekinteted közé hártyát húz, te pedig nem veszed észre, hogy nem azt nézed, amit látnod kéne. Persze közben azt hiszed, tisztán látsz. Azt hiszed, olyan dolgok is a részeid, amelyeket tulajdonképpen “csak” felszedtél, felcsipegettél az évek során. De ezek nem Te vagy!
És egyszercsak jön egy mondat valakitől, aki nem is ismer és nevet és nem ért. Összeütköznek a vélemények, te pedig kötöd az ebet a karóhoz, de belül elindul valami. Hirtelen nevetni kezdesz, miközben végigdarálod ezeket a gondolatokat és hangosan is kimondod őket. Sokáig csak a fejedben léteztek és a részed voltak, te pedig már sokszor nem is értetted, hogy mások esetleg gondolhatják másképp is, létezhet másik igazság is. Fel sem merült benned, hogy felülvizsgáld az álláspontod.
Hiszen lehet mindezt másképp is figyelni, a kép változhat attól függően, hogy ki és mikor nézi.
Azt nem tudom, hogy miért pont akkor, miért pont vele és az a beszélgetés kattintja fel tudatod zárját, de utána olyan érzés, mintha leráztál volna magadról egy súlyt, amit cipeltél. Hirtelen úgy érzed, könnyebben mész tovább, elengedhetsz egy olyan képet, amit mereven tartottál horizontod elé. Nem engedted meg magadnak, hogy mást is láss. Eddig.
Most megint egy ragaszkodást elengedtél, egy ítéletet már nem hozol meg többet és egy következtetést nem vonsz le helytelenül, csak azért mert nem jut eszedbe, hogy megnézd a kérdést a másik oldalról is. Tisztult a kép.
Azt hiszem, mindig lesznek ilyen téves és rögzült képek és eszmék a gondolataid között. Talán nem fogod mindet megtalálni magadban, felismerni a kutakat, amiknek a mélyére kellene láss és nem lesz lehetőséged leereszkedni mindegyikbe, hogy megtalálhasd a forrásukat. Néha azonban vannak olyan leckék, -amiket talán nem is véletlenül- felismersz, amiket az élet azért emel ki a nyilvánvalóak mellett, hogy változz és fejlődj.
Ehhez azonban figyelned kell a szemed elé rejtett jeleket és bízz benne, ezek mindig mindenki előtt megmutatkoznak.
fotó: pinterest
tisztakék 
A legtöbb ember “dobozban” él, mert az kényelmes. Komfortzóna, így mondják divatosan.
Eszméletlenül sokan képtelenek arra, hogy túllépjenek a saját árnyékukon.
Én meg már szinte havonta újulok meg. Megszámolni nem tudom, hányszor hittem azt, hogy igazam van, aztán később csak röhögtem a saját szánalmas eszmefuttatásaimon. 🙂
Viszont nekem legyen mondva, hogy mindig hittem abban, amit állítottam. 🙂
Én azt nem értem sokszor, hogy azok, akik felismerik, hogy dobozban élnek, miért tartják fontosabbnak a kényelmüket és a félelmeiket annál, hogy tisztábban lássanak, ami által az életük is jobb irányba fejlődhetne.
Egyébként meg az ilyen röhögések, amikor a saját korábbi butaságodon tudsz nevetni, a legjobbak és a legfelszabadítóbbak. 🙂